Hetedikbe jártam [antikvár]

Részlet a könyvből: "Ha lesz türelmök idefigyelni kérem, hát elmondok egy borzasztó nagy botrányt. Mink csináltuk azt Szentmártonban, mikor hetedikbe jártunk. Nő van a dolgoban. Szoknya, uraim! Megmondhatom kérem, hogy akkor abban a heccben Szentmártonban én vitem a fő szerepet. Nem akarok mindjárt magamról beszélni, csak jelzem, hogy az eset legjobban énrám tarotzik, sőt azt hiszem, senkinek az egész Szentmártonban eszébe nem jutott azóta sem az ügy, még azoknak a fiúknak, akik benne voltak, még azoknak is egészen kimehetett egy ilyen gyerekség a fejökből, hisz hol vagyunk már Szentmártontól, meg a hetediktől, nagy isten. Azokat a fiúkat, azokat úgy gondolom, hogy mind prima emberek máma, tanár, doktor, rendőrkapitány, mérnök, gyógyszertáros, anyakönyvvezető, az állomásfőnök, meg főkönyvelő, egyenként akkori kiutalt ábrándjaik szerint, s meg vanna házasodva s a fejök bővebb lett s ki van alakulva s mindegyiknek ott van valilyen forma pakombart a fülök előtt a saját pakombartjuok az akkori tanároknak, rendőrkapitányokank, főkönyvelőknek. Jaj, azok a fiúk nem teszik le a pakombarto, nem lesz megint az a fiú arcuk és nem ülünk egyzser sem már úgy együtt az osztályban, meg nem lökdösődünk a folyosón, se nem megyünk ki a Berettyóparta tanulni, soha, de soha, ez uraim, ez, ez bámulatos, nem? ez, hogy az élet már így marad, hogy nem lehet visszasrófolni valamelyik évbve, egy valamilyen napba, egy órába, csak egy órát az életből ismételni. nem, nem, soha! Bocsássanak meg kifakadásomért. Igen, hát ezt a szentmártoni históriát akarnám elkezdeni. Avval kezdődik azt hiszem, hogy megirigyeltük a szentmártoni legények dicsőségét.