Nagy leányka, kis legényke [antikvár]

Részlet a könyvből: Reggel, alighogy kinyitja a szemét, felül az ágyban s izgatottan kérdezi: - Aputa, medvan a jovam? - Megvan, - nyugtatom meg félálmosan. - Nem vitte ej a téménszepjő? - Nem vitte el, - mondom neki. Mivel az apai állitások iránt nem nagy benne a bizalom, lefelé indul az ágyról: - Mednézem. A hintamén ott áll a sarokban, a varrógép tőszomszédságában. Fejét fölvetve nyerít, olyan megborzolt sörénnyel, mintha most menne attakra a szatanovi orosz sáncok ellen. Az egyik kengyel a nyergébe csapva föl, mint a megbokrosodott hátaslovaknál általában. Akkorára lecsúszott már az ágyról, a paripa előtt áll s tünődözve gyönyörködik benne. Aztán az este összerakott ruhái alól kihúz egy darab kenyeret s a ló elé teszi, hogy abrakoljon. Mert enni az ő lovának is kell, ha mindjárt fából van is. Később elpiszmog körülötte s nagyokat sóhajt aközben, mint az olyan ember, akit gondok gyötörnek. Amire fölhajlók az ágyból, a huszársipka már a fején begyeskedik, gombján az I. F. J. (Első Ferencz József) s a körömkefével serényen vakargat a ló hátán.