Főoldal >
 "McCarthy, Cormac - Az út")
Az út
Oldalszám: 288 oldal
Megjelenés: 2010
Méret: 125 mm x 197 mm x 20 mm
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789631426755
Bővebb ismertető
A Magvető Kiadó a Nem vénnek való vidék (2008) és a Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen (2009) után 2010 februárjában kiadta McCarthy Az út című regényét, amelyet ezúttal Totth Benedek fordított.
A könyv alapján készült film várhatóan ez év tavaszán kerül a hazai mozikba.
A regényről:
"Ha a fiú nem Isten igéje, akkor Isten sosem szólalt meg."
Hamu szitál folyton a láthatatlan égből, ahol a nap többé sosem mutatja meg arcát az elpusztult világnak. A "vég" után apa és fia bandukolnak éhezve és fázva az úton, keresve a maradék kis jót, ami túlélhette a pusztulást. Az anya már föladta a keresést. A férfi pisztolyában már csak két golyó van, ami kevés az ellenség legyőzéséhez, viszont éppen elegendő önmaguk legyőzéséhez és az Isten végső megtagadásához. Vajon mikor tudnak teljesen lemondani a reményről és vajon képes-e a férfi ennyire drasztikus módon "megmenteni" fiát a rosszabb haláltól? A Földön, ahol az emberi élet az utolsó, a ragadozók saját fajtájukra vetemednek. Apa és fia vérengző szerencsétlenek közt próbál eljutni az óceánpartra egy új élet reményében, és ha ez a vágyuk sem teljesül, legalább végre föladhatják... Cormac McCarthy a felkavaró történet kegyetlen kulisszái közt, egy apa-fiú kapcsolat felejthetetlen dialógusaiban kérdez rá az ember alapvető értékeire: a hit, a remény és a szeretet erejére. Ám a válaszokat ezúttal is olvasóira bízza. Megrendítő utópiája 2007-ben elnyerte a Pulitzer-díjat.
A regény az angol Times által összeállított "az elmúlt évtized 100 legjobb könyve" listáján az első helyet érdemelte ki.
Részlet a regényből:
"Mikor kitisztult az idő lementek a kocsihoz lehúzták róla a ponyvát és kivették a pokrócokat meg a többi holmit amire éjszaka szükségük volt. Aztán felmentek a dombra és letáboroztak a sziklaperem alatt a száraz földön a férfi átkarolta a fiút és megpróbálta felmelegíteni. Pokrócokba csavarva figyelték ahogy a megnevezhetetlen sötétség beburkolja őket. Az elmosódott körvonalú szürke város az éjszaka leszálltával eltűnt mint egy jelenés a férfi meggyújtotta a kis lámpát és úgy állította be hogy a lángot megóvja a széltől. Aztán kisétáltak az útra és a férfi kézen fogta a fiút és felmentek a dombtetőre ahová az út felkapaszkodott és ahonnan messzire el lehetett látni dél felé az egyre sötétedő vidéken és csak álltak a szélben és pokrócaikba csavarva fürkészték a síkot látszik-e valahol tűz vagy lámpafény. Nem láttak semmit. A lámpa amit a sziklaperem alatt hagytak a domboldalon aprócska fénypontnak látszott aztán kis idő múlva visszamentek. Minden túl nedves volt hogy tüzet rakjanak. Hidegen ették meg szegényes vacsorájukat és a lámpát maguk közé téve a vackukra kuporodtak. A férfi odavitte a fiú könyvét de a gyerek túl fáradt volt hogy olvasson neki. Égve hagyjuk a lámpát amíg elalszom? kérdezte. Igen. Égve hagyjuk.
Soká tudott elaludni. Egy idő múlva az oldalára fordult és a férfire nézett. A lámpa gyenge fénye megvilágította a fiú arcán lecsorgó esőcseppek húzta fekete csíkokat és úgy nézett ki mint valami ókori színész. Kérdezhetek valamit? szólalt meg a fiú. Igen. Kérdezhetsz.
Meghalunk?
Valamikor. Nem most.
És továbbmegyünk délnek.
Igen.
Ahol meleg van.
Igen.
Jól van.
Micsoda?
Semmi. Csak jól van.
Aludj.
Jó.
Eloltom a lámpát. Nem baj?
Nem. Jól van.
Aztán később a sötétben: Kérdezhetek valamit?
Igen. Kérdezhetsz.
Mit csinálnál ha meghalnék?
Ha meghalnál én is meg akarnék halni.
Hogy velem lehess?
Igen. Hogy veled lehessek.
Jó.
Feküdt és a fákról csöpögő vízcseppeket hallgatta. Csak a hideg és a csend sziklaszilárd. A hajdan volt világ hamvait hordja ide-oda az ürességben a zord és változékony szél. Felkapja a hamut és széjjelszórja aztán újra felkapja és viszi tovább. Minden leválik támaszáról. S magában áll a hamuval telt levegőben. A remegő és rövid lélegzet tartja csak. Legalább a szívem kőből volna.
Hajnal előtt ébredt és nézte ahogy a szürke nap megvirrad. Lassan és a fényét félig áteresztve. Felkelt míg a fiú aludt és cipőt húzott és a pokrócba csavarva elindult a fák között. Leereszkedett egy hasadékkarba és lekuporodva köhögni kezdett és sokáig köhögött. Aztán letérdelt a hamuba. Arcát a sápadt ég felé emelte. Ott vagy? suttogta. Megláthatlak végre? Van nyakad amit megragadhatok hogy megfojtsalak? Van szíved? Van lelked hogy örök kárhozatra juss? Isten – suttogta. Isten."
A szerzőről:
Cormac McCarthy a Rhode Island-i Providence-ben született, 1933-ban. Tíz regényt írt (emellett számos forgatókönyvön dolgozott), melyek közül a legutolsó, Az út (The Road) hazájában 2007-ben jelent meg. A könyvből John Hillcoat rendezett filmet, amit 2009 végén mutattak be Amerikában. 2008-ban a Nem vénnek való vidék (No Country for Old Men) című regényből a Coen testvérek készítettek filmadaptációt, amit 4 Oscar-díjjal jutalmaztak. A Faulkner-díjat, a Nemzeti Könyvdíjat és a Pulitzer-díjat egyaránt magáénak tudó szerzőt a Véres délkörök (Blood Meridian, 1985) megjelenése óta a kritikusok a világ egyik legfontosabb írójaként tartják számon. Harold Bloom, a neves irodalmár egyenesen a négy legjobb élő amerikai író közé sorolja őt Don DeLillo, Philip Roth és Thomas Pynchon társaságában. Elemi erejű mondatai – ahogyan egyik méltatója nevezte: ezek a „vesszőtlen konvojok” – oly híven közvetítik lidérces történeteit, akár valami visszavonhatatlan próféciát.
A Magvető Kiadónál megjelent művei:
Nem vénnek való vidék (2008), Véres délkörök avagy vörös alkony a nyugati égen (2009), Az út (2010)
írta: Vázsonyi Judit 2010. március 15.
Megvettem. Még nem olvastam el egészen, de máris gondom támadt vele, ugyanis a szövegből kimaradtak a vesszők, sem felsorolást, sem mellékmondatokat nem választ el vesszővel, itt ott zavarva ezzel a jóízű olvasást, a megértést, mindenesetre bosszantó.
