Főoldal > Könyv > Ismeretterjesztő > Egyéb >
A hároméves Overdose hamburgi, párizsi és római futásai után immáron bizonyossá vált, hogy Kincsem óta nem volt ilyen lovunk, eddigi 11 versenyében ugyanis még nem talált legyőzőre, Baden-Baden óta a németek pedig magyar csodalónak nevezik. A szerző Párizstól Rómáig követte futásait, könyvéből kiderül, hogyan jutottunk szinte fillérekért ehhez a kiváló telivérhez, miképpen nyerte eddigi versenyeit, s tulajdonosának, a dunaszerdahelyi Mikóczy Zoltánnak az élettörténetével is megismerkedhet az olvasó.
A könyv második részében Overdose nagy honi elődei kerülnek sorra Kisbértől Imperiálig. De az 54 versenyt nyerő Kincsem, a kilencszeres győztes, Krúdy Szindbádjából is ismert Patience és a többi veretlen magyar ló részletes sztorija mellett legalább annyira érdekesek gazdáik, az epsomi derbyt nyerő görög Baltazzi testvérek, az Angliába menekült Batthyány Gusztáv herceg, a Németországba került Ullmann báró, a bécsi Burgot utánzó Festetics Tasziló, a nagy nemzetközi kalandor, a feleségével két francia és két angol derbyt nyerő Plesch Árpád, s azok a mai tulajdonosok, akik innen próbálnak a nemzetközi galoppsport élmezőnyébe betörni. Farkasházy könyvéből megismerhetjük a nyugat-európai versenyek színes forgatagát, a leghíresebb külföldi versenylovak történetét, s percről percre követhetjük végig a párizsi drámát, valamint a szezont lezáró fényes római diadalt, amely után Overdose minden bizonnyal a világ legjobb sprintere.
Overdose nevét az elmúlt hónapokban megismerte az egész ország, de e könyvben nemcsak a hozzáértők lelhetik örömüket, hanem azok is, akiktől eddig távol állt ez a világ, s még azok is, akik nem szeretnek sokat olvasni, mert a több mint 300 oldalas kötetet 300 kép illusztrálja.
Ötven éve erre a lóra vártam. Kincsemről jóval lekéstem, Patience Krúdy koráé volt, Imit csak Pesten láthattam, és őt is csak egyszer engedték ki Bécsbe. Imperiál idején jó, ha Pozsonyig mehettünk. Azóta a galopp nagyjait csak messziről csodálhattuk. Ám 2008-ban Overdose révén ott lehettünk Párizsban, Rómában, Hamburgban, Baden-Badenben, jövőre pedig Ascotban, Newmarketben, Dubaiban, Hongkongban is. Eddig minden feladatát fölényesen oldotta meg, és máris a legjobb húsz egyike minden idők veretlen lovai közt. Párizs pedig egy külön fejezet, amely filmvászonra kívánkozik.
A lóversenyen évente kiválaszthatsz egy csikót, amely ha felér a legjobbak közé, kimondhatatlan öröm akkor is, ha másé. Akiben mintha a saját fiadat látnád. Most az egész országnak lehet egy ilyen lova. Overdose nevét máris mindenki tudja, Kincsem és Imperiál óta ez nem fordult elő. Reménykedjünk, hogy nem kerül külföldre. Ez a könyv nemcsak róla szól, hanem dicső elődeiről is, az összes magyar veretlenről, s azokról a lovakról, lovasokról, idomárokról, tulajdonosokról, akik Európa legnagyobb versenypályáin is helytálltak. Higgyék el, a múlt ismeretében a jövő is érdekesebb.
Erről a termékről még senki nem írt véleményt, legyen Ön az első...