EXPRESSZIONIZMUS /KA/

1920-ban az egykori Brücke-festő, Max Pechstein robbanó erejű szótöredékekből álló nyilatkozatában így jellemzi ezt a zaklatott lelki tényezőktől diktált alkotási folyamatot: "Munka! Mámor! Gyötrő gondolkodás! Mindent megrágni, felzabálni, elnyelni, szétdúlni! A szülés gyönyörteljes fájdalma! Az ecset csattogása, átdöfni a festővásznakat. Széttiporni a festékestubusokat..."

Lázas nyugtalanság, a folyamatban lévő előtérbe helyezése, a magában nyugvó helyett vonzódás a miszticizmushoz - mindez a "német lét lényegéhez tartozónak" tűnik, az új stílus előfeltételének: "Az expresszionista nem néz, hanem lát" (Kasimir Edschmid); ez azt jelenti, hogy kreatív, nem pedig reproduktív művész, akarata határozza meg a világképét, a valóságot víziói, látomásai nyomán "teremti".

... Az expresszionista alkotásmód széles területeit - ha nem is az egészet - felfokozottság jellemzi. Gondolunk Nolde vallásos kompozícióinak túlfűtött alakjaira, Schmidt-Rottluff, Heckel és különösen Meidner "apokaliptikus" tájképeire, Grosz vagy Dix torz formájú nagyvárosi lárváira. Eltúlzottnak hatnak a súlyos felületi kontrasztok, a grafikák ideges, hegyesszögű, cakkos formái, sraffírozásai, amelyeket gyakran az expresszionista művészet legjavához számítanak. Szélesen terjedt a brutalizálás, a csúnya esztétikája. Felhívás volt ez a művészet kiszabadítására a "szép", a hibátlan, kifényesített látszat, az ünnepi hangulat gettójából... (Fordította: Kézdy Beatrix )