Kategória
Szerző
Cím
Kiadó
Leírás
Évszám
Ár
 - 
Mezők között
ÉSVAGY  kapcsolat
 
 
űrlap bezárása | mezők ürítése
E-mail cím:
Jelszó:
Bejelentkezem

Akciók

Újdonságok

Előrendelhető

Líra bolthálózat

Segítség

Fizetés és szállítás

 
Részletes keresés

Főoldal  >  Könyv  >  Szépirodalom  >  Felnőttirodalom  >  Regények  >  

Jonathan Littell

Jóakaratúak

Kiadó: Magvető Kiadó
Oldalszám: 912 oldal
Megjelenés: 2009. március 10.
Méret: 215 mm x 140 mm x 30 mm
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789631426588

Bővebb ismertető
olvasóink értékelése  

1198 Ft


Szállítás: 2-5 munkanap
Törzsvásárlói kedvezmény!
Személyes ajánlatunk Önnek

Jonathan Evison

Jonathan Evison - A gondoskodás alapjai
2465 Ft
2900 Ft
15%
megtakarítás

Jonathan Swift

Jonathan Swift - Szatírák
2082 Ft
2450 Ft
15%
megtakarítás

Jonathan Franzen

Jonathan Franzen - A huszonhetedik város
3901 Ft
4590 Ft
15%
megtakarítás
Akik ezt a terméket megvették, ezeket vásárolták még

Michel Houellebecq

Michel Houellebecq - Elemi részecskék
2792 Ft
3490 Ft
20%
megtakarítás

Michel Houellebecq

Michel Houellebecq - A csúcson
2632 Ft
3290 Ft
20%
megtakarítás

WINTER, STEFAN

WINTER, STEFAN - HEGYMÁSZÁS - FITTEN & EGÉSZSÉGESEN
1273 Ft
1498 Ft
15%
megtakarítás

Michel Houellebecq

Michel Houellebecq - Egy sziget lehetősége
2792 Ft
3490 Ft
20%
megtakarítás
Bővebb ismertető

Az istenek haragja elől a háborús bűnös már csak a vallomásba menekülhet.
A kettős anyanyelvű (angol–francia) író, Jonathan Littell New Yorkban született, 1967-ben. Jelenleg Barcelonában él. Édesapja, Robert Littell maga is író. Nagyszülei lengyel zsidó emigránsok voltak, akik a 19. század végén telepedtek le az Egyesült Államokban. Ugyanakkor Littell nem szívesen határozza meg magát zsidóként. Saját bevallása szerint: "a judaizmus leginkább történelmi háttér."





Jóakaratúak című regényét (2006), melyet két rangos francia elismeréssel (a Goncourt-díjjal és a Francia Akadémia regény-nagydíjával) is jutalmaztak, e nyelven írta, és az Éditions Gallimard jelentette meg.
A volt SS-tiszt, Maximilien Aue regényes önéletírásaként elbeszélt történet a második világháborúban játszódik, legnagyobbrészt a keleti fronton (Lengyelországban, Ukrajnában, a Kaukázusban, az ostromgyűrűbe zárt Sztálingrádban). Littell bevallása szerint művét Claude Lanzmann Shoah című filmje mellett egy nácik által kivégzett partizánról készített fotográfia ihlette. A regény Franciaországban az elmúlt három év során alatt több mint húsz kiadást megért, közel másfélmillió példányban fogyott, és azóta több más nyelven is sikert aratott (mint Németországban vagy Lengyelországban), valamint sok nyelvre még csak most fordítják (az angol kiadás szinte a magyarral egy időben jelenik meg, 2009 márciusában, a Harper Collinsnál, The Kindly Ones címmel). Littell 2002-ben kezdte az előzetes kutatást művéhez. Főhősét, Aue-t úgy alkotta meg, hogy elképzelte, ő maga miket tett volna, ha a háború előtti Németországban születik és nácinak áll. Littell 1994 és 2001 között egy nemzetközi humanitárius szervezetnek dolgozott, így jutott el keletre, regénye helyszíneire, többek közt Csecsenföldre.


A Jóakaratúak (Les Bienveillantes) cím Aiszkhülosz Oreszteiájának harmadik darabjára, az Eumeniszekre utal. Az Eumeniszek (más néven Erünniszek vagy Fúriák) a bosszú antik istennői, akik a szülőgyilkoson torolják meg tettét. A drámában Oresztészt, aki megöli anyját (Klütaimnésztrát), hogy ezzel bosszút álljon apja (Agamemnon) haláláért, ezek az istennők veszik üldözőbe. Végül az ítélet alól a hőst Athéné istennő menti fel. Az ősi istenek, az Erünniszek tiltakoznak a döntés ellen, mivel úgy gondolják, hogy semmibe vették őket. Athéné bölcsessége azonban megoldja a kialakult helyzetet. Az ősi isteneknek lakhelyet és kultikus tiszteletet ígér Athénban. Mivel az Erünniszek elfogadják a döntést, így lesznek belőlük Eumeniszek: „Tiszteltek. Kegyesek, mi vidékünk jóakarói…" (Devecseri Gábor fordításában).
Littellt – saját bevallása szerint – az Oreszteia szerkezete mellett a belőle sugárzó antik morál is megérintette. Ez minduntalan kitűnik a hét fejezetre – melyek mindegyikének címe egy-egy zenei tárgyú fogalom – tagolt regényfolyamot elbeszélő öreg Aue, a felelősségre vonást megúszó, művelt és érzékeny, volt SS-tiszt megállapításaiból, melyekkel saját akart és akaratlan gaztetteit, valamint a háború hozta szükségszerűségeket illeszti élettörténete ok-okozatiságába, hogy a szövegáradat folyamán a maga bonyolultságában vesse fel a „felelősségek" kérdését. Ő – Littell fiktív történelmi tanúja – az az embertelen embertársunk, aki megszólít bennünket, hogy olyasmit mondjon, amit legtöbbnyire nem akarunk meghallani.



Sajtóidézetek:
„Ez nem pusztán egy nagy könyv – ez egy nagy regény. A francia irodalmi közelmúltban nem akadt még kezdő, aki ilyen nagy mesterségbeli tudással, ekkora történelmi precizitással, ennyire derűsen merült el a rettegésben." – Le Nouvel Observateur

„A mű széles vonalú freskóján több száz valós és kitalált személy idéztetik meg, hiteles narratív erővel és mindenre kiterjedő etikai becsületességgel. A Jóakaratúak nem tartozik azok közé a regények közé, amelyeket könnyű szeretni, de hatalmas meggyőzőerő, szédületes valóság- és igazságérzet árad belőle. – Télérama

„Képtelenség egyhuzamban végigolvasni a könyvet, de képtelenség letenni is; Littell, azon túl, hogy a legnyersebb realizmussal dolgozik, egy Hannah Arendt megszállottságával kutatja a Gonosz igazi természetét. Ocsmány és hipnotikus hatású." – Elle

„Hogy van az, hogy olyan élénken faljuk ezt a kilencszáz oldalt, mint amikor régen egy almát ropogtattunk?" – Le Figaro littéraire

„E kilencszáz oldal ördögi epikus kiterjedéséből hihetetlen erő árad. Barokkos, dekadens opera, amelyben a realizmus, az erőszak és a lázálom keveredik egymással." – Lire

„A Jóakaratúak döbbenetes sikere az olvasó megadására épül; arra, ahogy Littel ráveszi őt, hogy 900 oldal után letegye a fegyvert. A népirtó ösztön leírása elénk tartott tükörré válik, hiszen nehezen is tagadnánk, hogy távoli rokonságban állunk regénybeli „testvérünkkel". Ezekben a pillanatokban mutatkozik meg Jonathan Littell igazi nagysága." – Le Monde



Részlet a könyvből:
„Eichmann akkoriban már nem a szállóban lakott, hanem rekvirált zsidó villában az Apostol utcában, a Rózsadombon, egy kétemeletes, tornyos, Dunára néző szép házban, amelyet csodálatos gyümölcsös vett körül, bár ezt a kertet sajnos tönkretették a bombázások ellen ásott bunkerárkok. Eichmann nagy házat vitt, és az ideje java részét új magyar barátaival töltötte. Az evakuálások nagy lendülettel haladtak, szigorú terv alapján, övezetek szerint, és csak úgy áradtak a panaszok, a Jägerstabtól, Speer irodáiból, magától Saurtól, eljutottak egészen Himmlerig, Pohlig, Kaltenbrunnerig, de végül minden visszaáramlott rám, és valóban, igazi katasztrófa volt, valóságos botrány, az építkezésekre csak törékeny fiatal lányok és félhalott férfiak kerültek, pedig Speerék erős, vidám, munkára kész fickókra számítottak, így magukon kívül voltak, senki nem értette, mi történik. A hibáért, mint már elmagyaráztam, részben a magyar honvédség a felelős, mert az összes követelésünk ellenére féltékenyen őrizték a munkásszolgálatosaikat. De azok között, akik kimaradtak ezekből a szakaszokból, mégiscsak voltak férfiak, akik még nem is olyan sok idővel azelőtt normális életet éltek, annyit ettek, amennyire szükségük volt, nekik jó egészségben kellett volna lenniük. Ám később bebizonyosodott, hogy a gyűjtőközpontokban uralkodó körülmények, ahol a zsidóknak néha napokon, sőt heteken át kellett várakozniuk, szinte élelem nélkül, mielőtt túlzsúfolt marhaszállító vagonokba préselve elszállították őket, víz, táplálék nélkül, vagononként egyetlen küblivel, szóval ezek a körülmények elapasztották az erejüket, számtalan betegség támadta meg őket, sokan már útközben meghaltak, és azok, akik élve megúszták, olyan nyomorúságosan néztek ki, hogy kevesen jutottak át a válogatáson, és még ezeket is visszautasították vagy gyorsan visszaküldték a gyárakból vagy az építkezésekről, főleg a Jägerstab építkezéseiről, ahol tajtékoztak, hogy olyan kislányokat küldenek nekik, akik egy csákányt sem képesek fölemelni. Amikor közvetítettem ezeket a panaszokat Eichmann-nak, mint már mondtam, szárazon visszautasított, kijelentette, hogy ez nem az ő felelőssége, hogy csak a magyarok változtathatnak bármit is ezeken a körülményeken. Így azután elmentem Baky őrnagyhoz, a csendőrség vezetésével megbízott belügyi államtitkárhoz; Baky egyetlen mondattal söpörte félre a panaszaimat: „Hát akkor gyorsabban kell őket eltakarítaniuk", és Ferenczy csendőr alezredeshez, az evakuálások technikai ügyintézésével megbízott tiszthez utasított, egy megkeseredett emberhez, akihez nagyon nehezen sikerült bejutnom, és amikor végre bejutottam, Ferenczy majdnem egy órán keresztül fejtegette, hogy ő boldogan táplálná sokkal jobban a zsidókat, ha adnának neki élelmet, és boldogan zsúfolná meg kevésbé a vagonokat, ha küldenének neki vonatokat, de az ő legfőbb küldetése abban áll, hogy evakuálja a zsidókat, nem abban, hogy babusgassa őket. Wislicenyvel elmentem az egyik ilyen „gyűjtőállomásra", már nem is tudom, hová, talán a kassai övezetbe: nyomorúságos látvány volt, a zsidókat egész családjukkal bezsúfolták egy tető nélküli téglaégetőbe, a tavaszi esőben, a gyerekek rövidnadrágban játszadoztak a tócsákban, a felnőttek apatikusan ültek a bőröndökön vagy fel-alá járkáltak. Megdöbbentem, milyen nagy a kontraszt ezek között a zsidók, és az általam idáig ismert, galíciai és ukrajnai zsidók között; ezek itt tanult emberek voltak, gyakran nagypolgárok, és még a meglehetősen nagy számú kézműveseknek és béresgazdáknak is tiszta és méltóságteljes külseje volt, a gyerekek tiszták és jól fésültek voltak, és a körülmények ellenére szép ruhákat viseltek, néha zöld huszáregyenruhát, fekete paszománnyal, kis csákóval. És ez még nyomasztóbbá tette a jelenetet, a sárga csillagjaik ellenére lehettek volna német, vagy legalábbis cseh parasztok is, és ettől sötét gondolataim támadtak, elképzeltem ezeket a takarosan öltözött kisfiúkat és ezeket a diszkréten bájos fiatal lányokat a gázkamrában, és ettől a gondolattól felkavarodott a gyomrom, de nem volt mit tenni, elnéztem a terhes asszonyokat, és elképzeltem őket is a gázkamrában, a kezük rásimul kigömbölyödött hasukra, elborzadva tűnődtem, mi történik egy elgázosított nő magzatával, hogy vajon azonnal meghal-e az anyjával együtt, vagy kicsivel túléli őt, a halott anyag, a hajdani paradicsom foglyaként, és ettől feltolultak az ukrajnai emlékeim, és hosszú idő óta először megint rám tört a hányinger, a tehetetlenségem, szomorúságom, haszontalan életem miatti hányinger."

Bolti készlet
Betöltés folyamatban...

Olvasói vélemények

Értékelje Ön is!

Az értékeléshez be kell lépnie.

Erről a termékről még senki nem írt véleményt, legyen Ön az első...