Olaszországi csavargásom

NEM vesztettek frissességükből, szellemességükből Móra Ferenc 1925-ben levelek formájában írott olaszországi útiesszéi, amelyek két évvel később kötetben is megjelentek.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ 1927-ben az itt következő gondolatokat fogalmazta meg Móra tárcaköteteit olvasva, miközben azt kutatta, hogy "vajon miben lakozik az író varácsa, aki utóbbi esztendőkben egyike a legolvasottabbaknak, legnépszerűbbeknek ?"

"Világnézetét derűnek szokás nevezni. Én nem tartom annak. Derűs ez, de borús is egyszerre, az édest vegyíti a keserűvel, a nyájasságot a gúnnyal, a politikai hitet a mindenbe beletörődő közönnyel, az andalgást a teremtettével, a szomorkodást a duhajsággal, a megbékélést a dohogással s egy csipetnyi, rokonszenves lázadással. Ezek a tulajdonságok azonban nem mondanak egymásnak ellent, hanem szervesen, arányosan összeolvadnak a "humor" nedűjében. Csak a humor tud megérteni egyszerre kettőt, csak az képes fölfogni egyszerre a dolgok kicsiségét és nagyságát, az egész élet viszonylagosságát. (...) Szeret meg-megállni, vargabetűt tenni, zárójeleket nyitni. Éppen eszébe jutott valami. Mégis mindig célhoz ér. Mondatai természetesen göngyölődnek le egymásról. Tiszteli a betűt, mértékes művésze az írásnak. Önmagában rendkívül megvetheti a teliszájúságot. Markolj keveset, és fogj sokat..."