Főoldal > Könyv > Szépirodalom > Felnőttirodalom > Regények >
Szinetár Miklós közelgő 80. születésnapjára jelentetjük meg ezt a levélregény formában megírt összegző kötetet, amelynek akár az is lehetne a címe, hogy Találkozás egy fiatalemberrel - ha az a cím nem lenne már foglalt. A téma ugyanaz: a szerző egykori és mai önmagának eszmecseréje saját életéről és a világ dolgairól. A fiatalembert felkéri egy vidéki város vezetősége, hogy pályázza meg a helyi színház igazgatói székét. Ebből indul ki a ,,párbeszéd", ,,kettejük" eszmecseréje, a levelezésből kibontakozó történet köré azonban sok-sok egyéb téma kapcsolódik a zsidókérdéstől a reklámon át a Szovjetunióig; esik szó életformákról, generációkról, hitekről, utazásokról, ünnepekről, hétköznapokról, vezetőkről és beosztottakról, hívekről és deviánsokról, minden színpadon eljátszandó emberi szerepeinkről. Mert persze a végére újfent beigazolódik, hogy "színház az egész világ". A minden műfajban otthonosan mozgó, nemzetközileg elismert Kossuth-díjas rendező a Magyar Állami Operaház örökös tagja.
Erről a termékről még senki nem írt véleményt, legyen Ön az első...