Kategória
Szerző
Cím
Kiadó
Leírás
Évszám
Ár
 - 
Mezők között
ÉSVAGY  kapcsolat
 
 
űrlap bezárása | mezők ürítése
E-mail cím:
Jelszó:
Bejelentkezem

Akciók

Újdonságok

Előrendelhető

Líra bolthálózat

Segítség

Fizetés és szállítás

 
Részletes keresés

Főoldal  >  Könyv  >  Szépirodalom  >  Felnőttirodalom  >  Regények  >  

Anna Gavalda

Vigaszág

Kiadó: Magvető Kiadó
Oldalszám: 544 oldal
Megjelenés: 2009. szeptember 01.
Méret: 210 mm x 160 mm x 30 mm
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789631427059

Bővebb ismertető
olvasóink értékelése  

2792 Ft     3490 Ft

20% megtakarítás


Legyen MOST törzsvásárló
Ez a termék törzsvásárlóként akár 2548 Ft
Szállítás: 2-5 munkanap
Törzsvásárlói kedvezmény!
Személyes ajánlatunk Önnek

Anna Gavalda

Anna Gavalda - Billie
2632 Ft
3290 Ft
20%
megtakarítás

Anna Gavalda

Anna Gavalda - Édes életünk
2392 Ft
2990 Ft
20%
megtakarítás

Ljudmila Ulickaja

Ljudmila Ulickaja - Jákob lajtorjája
4392 Ft
5490 Ft
20%
megtakarítás

Anna Gavalda

Anna Gavalda - Szerettem őt
1992 Ft
2490 Ft
20%
megtakarítás
Akik ezt a terméket megvették, ezeket vásárolták még

Michael Palin

Michael Palin - Sarkig tárt világ
2125 Ft
2500 Ft
15%
megtakarítás

Leiner Laura

Leiner Laura - A SZENT JOHANNA GIMI 3. - EGYEDÜL
2541 Ft
2990 Ft
15%
megtakarítás

Leiner Laura

Leiner Laura - A Szent Johanna gimi 4. - Barátok
2541 Ft
2990 Ft
15%
megtakarítás
Bővebb ismertető

Kezdj új életet!
Charles Balanda sikeres párizsi építész, szép feleséggel, egy kamaszodó nevelt lánnyal és gigantikus megrendelésekkel. Egy napon levelet kap, mely csak két szóból áll: „Anouk meghalt.” Az elhunyt nő Balanda fiatalkori, plátói szerelme volt, legjobb barátjának anyja.

Charles nem tudja folytatni addigi életét, így hosszas vívódás után felkeresi Alexist, Anouk vidéken élő fiát, hogy szembenézzen a múltjával és önmagával. Balanda hirtelen kizökken a látszatmegoldásokkal és rutinokkal teli, érzelemszegény életéből, és úgy dönt, maga mögött hagyja a lelketlen szállodai szobák és az óriásprojektek világát.
Anna Gavalda olyan jellemeket teremt a Vigaszág című könyvében, akiket nem lehet nem szeretni. Ha elmerülünk a szereplők életében, elégedett és álmodozó mosollyal búcsúzunk el tőlük. Jó lenne még velük időzni, de tudjuk: egyelőre csak nekik sikerült. Aki szerette az Amélie csodálatos élete című filmet, szeretni fogja Charles Balanda szokatlan és nem kevésbé franciás útkeresését.

Anna Gavalda könnyedén, érzékenyen meséli el a sírnivalóan szép történetet: nagy élethazugságokról, még nagyobb tragédiákról, elszalasztott lehetőségekről és szerelemről. Mindezt humorral, hogy ne fájjon. Annyira.



Részlet a regényből:

„A vackán heverő öreg kutya panaszos vonítása fogadta őket. Kate leguggolt, a kutya fejét a térdére fektette, és a fülét dörzsölgetve gyöngéd szavakat mormolt. És utána, (Charles azt hitte, Mathilde gyakori kifejezésével élve, hogy hallucinál), széttárta a karját, a kutya alá nyúlt, és felemelte a földről (igaz, közben beharapta a száját), és kivitte pisilni az udvarra.
Charles annyira megrémült a hallucinációtól, hogy nem is mert utána menni.
Hány kilót nyomhat egy ilyen nagy állat? Harmincat? Negyvenet?

Ez a lány mást sem tett, csak... csak mit is? Elképesztette őt. A mosolya, a tarkója, a lófarka, a kamaszos kis ruhája. A csípője, a mokasszinja, a rakás kölyke a mezőn, a bozótirtási tervei, az éles nyelve, a könnyei, amikor a legkevésbé várná az ember, és most, hogy négy és fél másodperc alatt felrepít egy hatalmas szelindeket... Ez az egész...
Ez túl sok volt neki.
Kate üres kézzel jött vissza.
– Hát magával meg mi van? – kérdezte, a combját porolva. – Olyan képet vág, mintha sortban látta volna Szűz Máriát. A gyerekek mondják így errefelé... Imádom ezt a szólást: „Hé! Mickaël! Sortban láttad a Szűz Máriát, vagy mi?” Egy sört?
Kinyitotta a hűtőt, és a tartalmát vizsgálgatta.
Charles továbbra is nagyon bamba képet vághatott, mert Kate felmutatott egy sört, hogy lássa, miről beszél.
–Hé, itt van még?
És mivel Charles zavarodottságának okát mégsem írhatta a saját közhelyei számlájára, végül megtalálta a racionálisabb magyarázatot:
– A hátsó lábai megbénultak. Ő az egyetlen, akinek nincs neve... Nagy Kutyának hívjuk, és ő az utolsó igazi úriember a házban... Nélküle valószínűleg mi sem lennénk itt ma este... Vagyis én biztosan nem lennék itt...
– Miért?
– Hé... Nincs még elege? – sóhajtott fel Kate.
– Miből?
– A népmesékből.
–Nincs.
És mert Kate máris nekiállt ügyködni a mosogatónál, Charles felemelt egy széket, és mellételepedett.
– Egy salátát még én is meg tudok mosni – jelentette ki. – Na, jöjjön, üljön le... Fogja a sört, és meséljen.
Kate tétovázott.
Erre az építésvezető összeráncolta a szemöldökét, felemelte a mutatóujját, és kiadta a parancsot:
– Sit!
Kate végül leült, lehúzta a gumicsizmát, összébb húzta magán a ruhát, és hátradőlt.
– Ó... – nyögte –, tegnap este óta most ülök le először. Soha nem állok fel többé.
– Képtelen vagyok elfogadni, hogy ennyi emberre főz, és ilyen kevéssé praktikus mosogatója van. Ez már nem is rusztikus lakberendezés, hanem inkább mazochizmus. Vagy inkább sznobizmus?
Kate a sörösüveg szájával egy kandalló melletti ajtóra mutatott:
– Ott van egy cselédszoba... Cselédlányt ugyan nem talál, de van ott egy nagy mosogató, és ha jobban körülnéz, meglátja a mosogatógépet is...
És egy jó nagyot böffentett.
Amúgy ladysen.
– Nagyszerű... de... annyi baj legyen, inkább magával maradok. Majd elboldogulok...
Charles eltűnt, újból előkerült, konyhaszekrényeket nyitogatott, magtalált ezt-azt, és munkához látott.
Kate vidám tekintete kísérte.

Charles a meztelen csigákkal hadakozva kijelentette:
– Még mindig a következő fejezetre várok...
Kate az ablak felé fordult:
– Azt hiszem... októberben érkeztünk ide... Majd később elmesélem, milyen körülmények között, de most túl éhes vagyok ahhoz, hogy én legyek a következő fogás... És néhány hét múlva, amikor egyre korábban kezdett sötétedni, egyre gyakrabban tört rám a félelem... A félelem nagyon új dolog volt az életemben..
– Minden este teljesen egyedül voltam a kicsikkel, és minden este megjelentek a fényszórók csóvái a távolban... Először csak a sétány végén, azután egyre közelebb jöttek... Pedig nem volt semmi. Csak egy autó fényszórói, ami megállt valamiért. De éppen ez volt a legrosszabb: ez a semmi. Mint egy ránk leső sárga szempár. Beszéltem róla Renének. Erre ő odaadta nekem az apja régi vadászpuskáját, de az... Azzal aztán sokra mentem... Így hát egy reggel, miután kitettem a gyerekeket az iskolánál, elmentem a wellness-központba, ami olyan húsz kilométernyire van innen. Tulajdonképpen nem igazi wellnessközpont. Inkább afféle menedékhely, ami egyben kutyamenhely is. Egy... izé, rokonszenves hely, meglehetősen festői külsejű tulajjal, ami azt illeti. Most már a barátom, elég csak azt megnézni, hány korcs dögöt passzolt át azóta nekünk, de aznap, higgye el, majd meghaltam félelmemben. Azt hittem, hogy a végén megfojtva, megerőszakolva és az aprítóba passzírozva végzem. – Elnevette magát. – Azt gondoltam: A fenébe, ki megy el a gyerekekért négyre az iskolába?
– De nem. Vérben úszó tekintet, egy lyuk a koponyában, néhány ujja hiányzik, és agyon van tetoválva, de ez... ez csak egy stílus. Elmondtam neki a gondomat, hosszan hallgatott, majd intett, hogy kövessem. „Ha ezt látják, nem fognak többet szarakodni magával a teraszán, ezt én mondom magának...” Úgy megijedtem, hogy összerezzentem. Egy szartól bűzlő ketrecben egy farkasszerűség tombolt, és mint egy őrült, úgy ugrott a ketrec falának. Két hörgés között a fickó megkérdezte: „Van magánál póráz?”
Hát...
Charles, aki már kidobta a saláta szívét, nevetve fordult hátra:
– És volt magánál póráz, Kate?
– Nemcsak, hogy pórázom nem volt, de azt sem tudtam, hogy fogok beszállni vele az autóba! Az világos, hogy elevenen fel fog falni! De oké... nem hagytam zavarba hozni magam. A fickó fogott egy hevedert, üvöltve kinyitotta a ketrecet, kivonszolta a nyállal borított fenevadat, majd átnyújtotta nekem, mintha egy radiátorról vagy egy könnyűfém felniről lenne szó. „Általában kérek az ilyesmiért valami apróságot, de most hagyjuk a fenébe... Na jól van, most itt hagyom. Dolgom van...” És tényleg ott hagyott, ahol voltam.
Végül sikerült valahogy elráncigálnom a kutyát a csomagtartóig, és akkor...
– És akkor?
– És akkor ott elment a bátorságom.
– És visszaadta a kutyát a fickónak?
– Nem. Úgy döntöttem, gyalog megyek haza... Néhány száz méteren át még hagytam magam vonszolni, de utána eleresztettem azt az őrültet. Azt mondtam neki: „Most vagy velem jössz, és olyan életed lesz, mint egy pasának, és amikor megöregszel, megdarálom a vacsorádat, és minden este a karomban viszlek ki az udvarra, vagy visszamész, és akkor padlószőnyeg leszel egy büdös Renault 5-ösben. Választhatsz.” Persze a dög egyenesen átvágott a mezőkön, és azt hittem, hogy nem is látom többé. De nem... Időnként feltűnt a távolban... Láttam, ahogy megkergeti a varjakat, berohan az erdőbe, és nagy körökben kering körülöttem. De egyre szűkebb körökben... és három órával később, amikor már átkeltünk a falun, lógó nyelvvel, nyugodtan jött utánam. Inni adtam neki, és be akartam zárni a kutyakennelbe arra az időre, amíg René a mopedjén elvisz az autómért, de attól teljesen megőrült, így hát megkértem, hogy várjon meg minket, és ott hagytuk.
Kate belekortyolt a sörösüvegbe, nagyot sóhajtott, majd folytatta:
– De amikor visszajöttünk, azért eléggé be voltam szarva...
– Hogy megszökött?
– Nem, hogy felfalja a gyerekeket! Soha nem felejtem el azt a jelenetet! Akkoriban még az udvaron parkoltam... Nem tudtam, hogy a híd bármelyik percben összedőlhet... A kutya az ajtó előtt feküdt, felemelte a fejét, én leállítottam a motort, és hátrafordultam a gyerekekhez: „Van egy új kutyánk, vadnak látszik, de azt hiszem, hogy ez csak a látszat... Majd kiderül, rendben?”
– Én szálltam ki elsőnek, Hattie a karomban volt, és megkerültem az autót, hogy kinyissam az ajtót a másik kettőnek is. A kutya már felállt, én el akartam indulni felé, de Sam és Alice a kabátomba kapaszkodott. A kutya morogva elindult felénk, mire én azt mondtam neki: „Pofa be, hülye, nem látod, hogy ezek az én kicsinyeim?”, és mind elmentünk sétálni. Nem titkolom, hogy a lábam olyan volt, ...like jelly, és a gyerekek sem sokat segítettek az elején... De aztán végül elengedték a kabátomat... Elmentünk a libikókához, a Nagy Kutya pedig lefeküdt a sétányon. Utána hazamentünk, megvacsoráztunk, a kutya pedig elfoglalta a helyét a kandalló előtt... Később kezdődtek a bajok... A Nagy Kutya megölt egy birkát, két birkát, három birkát... Egy tyúkot, két tyúkot, három tyúkot... Mindenkit kártalanítottam, de aztán megtudtam az egyik, René-féle forrásból, hogy a vadászok sokat beszélnek róla a kocsmában. Hogy hajtóvadászat van készülőben... Így tehát egy este így szóltam hozzá: „Tudod, ha így folytatod, még megölnek a végén...”
Charles egy salátacentrifugával hadakozott, ami valószínűleg még az ősidőkből származott.
– És aztán?
– Aztán úgy csinált, mint máskor: meghallgatott. De az is igaz, hogy akkoriban kaptunk egy kiskutyát, és nem is tudom... talán jó példát akart mutatni neki... Mindenesetre megnyugodott."
(…)

Bolti készlet
Betöltés folyamatban...

Olvasói vélemények

Értékelje Ön is!

Az értékeléshez be kell lépnie.

Erről a termékről még senki nem írt véleményt, legyen Ön az első...