Kategória
Szerző
Cím
Kiadó
Leírás
Évszám
Ár
 - 
Mezők között
ÉSVAGY  kapcsolat
 
 
űrlap bezárása | mezők ürítése
E-mail cím:
Jelszó:
Bejelentkezem

Akciók

Újdonságok

Előrendelhető

Líra bolthálózat

Segítség

Fizetés és szállítás

 
Részletes keresés

Főoldal  >  Könyv  >  Szépirodalom  >  Felnőttirodalom  >  Regények  >  

Garay Zsuzsanna

ZAKLATÁS

Kiadó: PANNONFORSZ KFT.
Oldalszám: 164 oldal
Megjelenés: 2011. március 01.
ISBN: 9789637868900

Bővebb ismertető
olvasóink értékelése  

2000 Ft     2500 Ft

20% megtakarítás


Legyen MOST törzsvásárló
Ez a termék törzsvásárlóként akár 1825 Ft
Szállítás: 2-5 munkanap
Törzsvásárlói kedvezmény!
Személyes ajánlatunk Önnek

Garay Zsuzsanna

Garay Zsuzsanna - Találkozások
2392 Ft
2990 Ft
20%
megtakarítás

Garay Zsuzsanna

Garay Zsuzsanna - Áldozat
2125 Ft
2500 Ft
15%
megtakarítás

Garay Zsuzsanna

Garay Zsuzsanna - Színek
1691 Ft
1990 Ft
15%
megtakarítás

Garay Zsuzsanna

Garay Zsuzsanna - Bosszú
2632 Ft
3290 Ft
20%
megtakarítás
Bővebb ismertető

"Garay Zsuzsanna könyveiben az emberi kapcsolatokról, a párválasztásról, a szerelemről, a családról ír meghitt hangon.
Szereplői - elsősorban - nők, akiknek arca, cselekedete és sorsa mögött ott rejlik az író élete. Teremtett valóságában lépten-nyomon felsejlik a valóság, amelyben maga a szerző is él és alkot."



"A zaklatásnak számtalan formája létezik. Háborgathatnak valakit telefonon, e-mailben, személyesen. A zaklató hétköznapi cselekvése eltúlzott, sérti a másik személy magánéletét. Hogyan lehet feldolgozni a folyamatos molesztálást? A hangsúly nem a miérten van, és nem az elkövető személyén, hanem annak a mindennapjain, akinek együtt kell élnie a hónapokon át tartó háborgatással.
A főhős, Andrea, a fővárosban élő angoltanár, magába néz, keresi a választ a miértre, megpróbálja kitalálni, ki dúlta fel a lelki nyugalmát, válaszúthoz érkezik, és neki döntenie kell, hogyan tovább."



Garay Zsuzsanna:  Zaklatás – részlet a könyvből

Második fejezet
Egy hétig nem történt semmi különös. A napok a megszokott rendjükben
követték egymást. Mivel napokig nem tépték le a nevét, Andrea már nem
tartotta szükségesnek, hogy mindennap megnézze, ott van-e a kis
cédula. Aztán egyszer, amikor az egyik tanítványát engedte be, az
szólt, hogy le van tépve a tanárnő neve a kapucsengőről, és úgy
kellett kiszámolnia, hogy tudja, hova csengessen be. Andrea akkor arra
gondolt, hogy talán már tegnap is le volt tépve, csak nem vette észre.
Az óra után visszaragasztotta, és újra figyelte egy-két napig, de hogy
nem bántották, elfeledkezett róla.
Aztán pár nap múltán megint csak letépték, és akkor Andrea egy másik
tanítványa azt mondta, hogy az ő apjának van szalagírógépe, azzal
készíttet majd ő egy feliratot. Meg is csináltatta, és a következő
órára már el is hozta, kicsit nagyobbra sikeredett, mint kellett
volna, de Andrea így is örült, mert azt hitte, hogy végre letudta ezt
az egész ügyet.
Tévedett, mert nem sokkal ezután még egyszer levették a nevét, és
Andrea el sem tudta képzelni, hogy ki áldoz erre időt, és főleg, hogy
miért. Azt sem tudta elképzelni, hogyan szedik le.
„Megpróbálják lekapargatni, de mivel? Késsel? Körömmel? Hát én akkor
se tennék ilyet, ha fizetnének érte!” – gondolta mérgelődve, és már
másnap újra fel akarta ragasztani a nevét, de éppen akkor jött a
gondnok, és közölte, hogy így nem ér semmit, belülről kell
felragasztani. A gondnoknál éppen nála volt a kis szerszámos ládája,
kinyitotta a kapucsengős dobozt, és feltette Andreának, aki nagyon
hálás volt, és biztosra vette, hogy így nem fér hozzá senki.
Az iskolában sok munka volt, Andreának nem is volt ideje ezen
töprengeni. Az egész kellemetlenség kihullott belőle, csak sokkal
később, amikor már elfajultak a dolgok, akkor emlékezett vissza arra,
hogy mivel is kezdődött.
Megjött a március, és tavasz volt, igazi tavasz, sütött a nap,
melegebb volt, nem sötétedett olyan korán. A fák rügyezni kezdtek, az
utcán megjelentek először a hóvirágot áruló nénik, majd ibolyát is
lehetett kapni, ami Andrea kedvenc virága volt. Andrea a naptárt
nézegette, lelkesen tervezgetett, három hét múlva már április,
tizenhét munkanap múlva itt a tavaszi szünet. Péter beleegyezett abba,
hogy elutazzanak. Andrea boldog volt. A hétvégén együtt vacsoráztak
egy hangulatos kis budai étteremben, és a lány meg sem említette, hogy
letépték a nevét a kapucsengőről.
Aztán egyik nap, Andrea akkor is éppen az iskolából jött meg, vidám
volt, mert Jutka meggyógyult, így nem kellett már helyettesítenie,
örült a felszabadult időnek. Hanem amikor kinyitotta a postaládát, egy
nagydarab összegyűrt papír esett ki belőle. Valamilyen színes
reklámanyag volt. Andrea bosszús lett. A papírt kidobta, öt percig
méltatlankodott magában, hogy vajon ki tehette ezt, és miért, de aztán
vacsora után nem foglalkozott vele többet. Másnap azonban még egy
összegyűrt papírdarabot talált a postaládában. Most egy fél újság
volt. Fekete-fehér tegnapi újság. Ez nagyobb volt, mint az előző, nem
is értette, hogyan gyömöszölték bele.
Fogta a papírt, a kezében tartotta, forgatta, hirtelen elöntötte a
düh. A papírt bevágta a kukába, felrohant a lépcsőn, olyan sebesen,
mint még sose, a méreg hajtotta, aztán levágta a táskáját a sarokba,
lerúgta a cipőjét, leült a szobában, és sokáig meredt maga elé. Még a
villanyt sem kapcsolta fel, csak ült a fotelban és a gondolataiba
mélyedt.
„Ezt nem egy utcai huligán tette, hanem valamelyik gyerek a házból,
mert a kapuajtón csak kulccsal lehet bejönni. Bár ha éppen jön valaki,
idegent is beengednek. Senki nem kérdezné meg, kihez jött, mit keres.
Vagy ha valakihez becsönget, és azt mondja szórólapot hozott, akkor is
akad valaki, aki kinyitja neki a kaput. És nemcsak szórólapot
hozhatnak, hanem a különféle csomagküldő szolgálat emberei is időről
időre megjelennek. Sőt, ismerek olyat a házból, aki házhoz szállítatja
az ebédet.
Persze azok nem dobálnak szemetet a postaládába. Hanem kik? Idegen
kölykök. De a házból is lehet akármelyik gyerek, van elég. Felnőtt?
Nem hiszem. Nem vagyok haragban senkivel. És a szomszédaimat sem
zavarom, nem fúrok-faragok, nem bőgettem a magnót, nem járnak hozzám
sokan, gyerekem nincs, aki ugrálhatna, kutyám sincs, ami az ugatásával
felverne másokat. Nem értem. Nincs ennek semmi értelme. Lehet véletlen
is. Lehet, hogy mással is történik ilyesmi, csak nem beszélnek róla.”
Andrea felállt, nyújtózkodott, az órára nézett és megdöbbent. Több
mint egy óráig ült itt a sötétben, és gondolkozott.
„Nem jutottam semmire. Nem gondolok rá” – határozta el, de a pirítós
kenyér nem ízlett úgy, mint máskor, kevesebbet is evett. Amikor az
óravázlatát írta, elkalandoztak a gondolatai, és az egyik szókártyát
el is rontotta. Bosszúsan javította ki, és amikor a másodikat
elmaszatolta, akkor úgy döntött, hogy elég lesz annyi, amennyi van, és
kicaplatott a fürdőszobába. „Nem idegesítem magam” – hajtogatta a
forró zuhany alatt, hosszasan engedte magára a vizet, a bőre egészen
kipirult. Fürdés után még nem akart rögtön ágyba bújni, keresett egy
vidám könyvet, hogy ne jusson ez az ügy az eszébe, sokáig olvasott,
nevetett is a poénokon egyszer-egyszer, de azért éjjel nagyon
nyugtalanul aludt.
Következő nap fáradtan jött haza egy hosszú tanszéki értekezlet után,
nem is gondolt semmire, amíg ki nem nyitotta a postaládát, de akkor
kihullott egy halom apróra tépett papírdarab, szétszóródott az egész.
Ez is egy szórólap volt, amit bárhol tucatjával talál az ember. Andrea
gyorsan lehajolt, a nagy részét remegő kézzel felszedegette, és közben
azon imádkozott, hogy ne jöjjön senki, hogy ne kelljen magyarázkodnia,
mit hullajtott el, mit csinál.
Andrea kábán ment fel a lifttel, és fenn a lakásban, miután
felkapcsolta a villanyt és a redőnyhöz lépett, hogy leengedje,
megmerevedett, és csak állt az ablak előtt a félbehagyott mozdulat
sutaságával, majd elsírta magát.
„Ez már nem lehet véletlen. Háromszor egymás után. Ezt szándékosan
nekem szánták, de miért? MIÉRT? Nem ártok senkinek. Nem keveredek
semmilyen sötét dologba, nem ismerek gyanús egyéneket, mindig mindent
szabályosan megcsinálok, a szomszédokkal jóban vagyok, akkor ki
haragszik rám?”
Lassan lecsillapodott a sírása, gépiesen elpakolta a ruháját, evett
egy kis kenyeret, túróval, retekkel, máskor úgy szerette az ilyen
tavaszi ízeket, a roppanós, piros retekkarikák látványa fel szokta
vidítani, de most nem is érezte az ízét.
Vacsora után italt keresett, és talált egy üveg Napóleon konyakot. A
múltkor együtt bontották fel Péterrel, a férfi születésnapján, már
emlékszik. Töltött magának, nem is keveset. Leült, forgatta a kezében
a gömbölyű kristálypoharat, nézte a minta ívét, a véseteken
megcsillant a lámpa fénye, mintha az idő is lelassult volna. Látszólag
úgy ült ott, mint akinek más dolga nincs, csak megvizsgálni a pohár
szépségét, élvezni az ital aromáját. Andrea nézte a konyak aranybarna
színét, beszívta az illatát.
„El kellene ezt mondani valakinek – gondolta – de kinek? Kit hívjak
fel? Anya megijedne, és egyből a legrosszabbra gondolna, Péter meg még
haza sem ért, ilyenkor még úton van, sokat jár vidékre.” Kortyolt
egyet a konyakból, és átjárta a meleg. „Meg különben is. Mit mondanék?
Halló? Papírgalacsint és papírfecniket találok a postaládámban. Mi
ilyenkor a teendő?” – kiitta a poharát, és töltött még egyet.
Az ital kissé a fejébe szállt, nem is törődött a másnapi óráival,
elővett egy régebbi dossziét, amiben a képleírást gyakoroltató anyagok
voltak, jópofa képekkel, akadt benne kezdőknek és haladóknak való
feladat is bőven, azt berakta a táskájába, és lefeküdt. Éjjel végre
mélyen aludt, de álomtalanul, és reggel kábán ébredt, fájt a feje, és
egész nap minden kiesett a kezéből. Az egyik kolléganője megkérdezte
tőle, hogy minden rendben van-e, és ő azt felelte, semmi baja.
Napközben tízszer is eszébe jutott a postaláda, és arra gondolt, vajon
mi lesz benne legközelebb.
© Minden jog fenntartva! A kiadó engedélyével.
2011.

Bolti készlet
Betöltés folyamatban...

Olvasói vélemények

Értékelje Ön is!

Az értékeléshez be kell lépnie.

Erről a termékről még senki nem írt véleményt, legyen Ön az első...