Daphnis ketskéi

Születik még vers és születik olvasó. Hogy mindig egymásra találnak-e, komisz kérdés. Bízzunk. Igaz ugyan, hogy a kíváncsi olvasó néha bosszankodva félbe-szerbe hagy egy versnek mondott valamit. De vannak szerencsés örömteli pillanatok az életében: felfénylik előtte egy igazi vers. Mondjuk, Lesi Zoltáné. Meglepődik. Lássuk csak még egyszer. Ez nem depresszió szósivatag, ez nem akarnok ,,önmegvalósítás", ez költészet. Fanyar ízek, belső tükrök, visszfények és bujkáló hangulatok. Zene. Pedig mint utóbb megtudja - Lesi Zoltán szinte gyerekember még. Halk szavú pontos ifjú, aki nem akar többnek látszani önmagánál, ezért nem lehet kevesebb. Mer játszani, tud bölcsen bolondozni. Egyszerre infantilis és koravén. Nem választ ,,szerepkört" magának, a művével akar hatni. Távol áll tőle minden divatos handabanda, nemzetmentés és világmegváltás. Költő az, aki nem okoskodik, hanem hagyja, hogy az anyanyelv gondolkodjék általa. Lesi Zoltán költő.