Főoldal > Könyv > Szépirodalom > Felnőttirodalom > Vers, dráma >
Válogatta és a jegyzeteket készítette: Réz Pál. Fordította: Eörsi István, Illyés Gyula, Kálnoky László, Mészöly Dezső, Nagy László, Radnóti Miklós, Rónay György, Somlyó György, Vas István. Guillaume Apollinaire (1880–1918), aki olasz és lengyel származású, még fiatalon Franciaországba kerül. Itt nő fel, és itt lesz költő. Volt nevelő, később Párizsban a művészvilág központi figurája lesz. Részt vett az I. világháborúban, izgalmas kalandnak éli meg. 1916-ban megsebesül, aminek következményeit haláláig viseli. Az Európa Könyvkiadó 1991 szeptemberében indította el megújított, külsejében is vonzóbb sorozatát. Alaposan, minden részletre kiterjedo figyelemmel tervezte meg az összeállítást, hiszen a világirodalom és a magyar irodalom remekmuveinek kiadásával egyszerre kíván segítséget nyújtani tanárnak, diáknak s valamennyi felnott irodalomkedvelonek. Nemcsak megjelenteti az általános iskolások és a középiskolások számára ajánlott muveket, hanem arról is gondoskodik, hogy ezek állandóan kaphatók legyenek a könyvesboltokban. Már eddig is oly sok fontos kötet látott napvilágot ebben a sorozatban, hogy felsorolásukra itt aligha lenne elegendo hely. A kötetekhez mellékelt könyvjelzon azonban valamennyi szerzo neve és muvének címe megtalálható, ki-ki kedvére végigböngészheti, és örömmel állapíthatja meg, hogy könyvtárában a klasszikusok sorát alkalmasint egy újabb kötettel gazdagíthatja. Muköltészeti és népköltészeti alkotások, versek és novellák, kisregények, regények és drámák kínálnak maradandó olvasmányélményt fiataloknak, idosebbeknek egyaránt
Erről a termékről még senki nem írt véleményt, legyen Ön az első...