Költő és kritikusa a századvégen - Kárpáti Kamil és Rajnai László levelezése

Rajnai László (1924-2001) irodalomtudós és kritikus, amíg élt, nem jelenhettek meg a művei.
Néhány éve folyik írói rehabilitációja. Kárpáti Kamil és Rajnai László levelezése (a '70-es évektől a '90-es évek elejéig) döbbenetesen korképet fest a rendszerváltás könyvkiadási anomáliájáról, az erkölcsi züllésről, a magas irodalom teljes háttérbe szorításáról. Rajnai írja egyik levelében:
"Egy elismerő szó nekem többet jelent, mint kimondhatatlan bosszúságok árán pár napig árválkodni egy könyvesbolt kirakatában, azután megint eltűnni a semmiben és a közönyben.(...) Persze, tudom, hogy én is megjelenek majd egyszer, amikor eljött az ideje. Kissé talán porlepetten, talán kissé meghaladottan is, de legalább nem meghamisítottan és önmagamat elárulva."
S egy másik Kárpátinak szóló levélből: "elvben mindmáig nem adtam fel a reményt, hogy egyszer méltó formában (mert az a régi csupán első nekirugaszkodás volt) foglalkozzam költészeteddel a nyilvánosság előtt. Voltaképpen most, gyűjteményes köteted megjelenése alkalmából volna itt az ideje, ha silány egészségem és a műfordítás robotja (tíz esztendeje művelem, anyagi okokból) nem szívná el csekély erőmet. [...] leendő mondanivalóm főbb állomásait azonban eléggé világosan látom: a szürrealista és érzéki zenekíséretet kiváltó festőiség; egyazon melódiának egy eleve melodikus lélekből való szüntelen kiáradása, akárcsak valami 20. századi trisztáni zenéé, végül megható-természetes ragaszkodásod nem a tradicionális értelembe vett, hanem örök lírához, mely halhatatlan, ha manapság általában aluszik is. Csupa Rád nézve jellemző, de ugyanakkor megkülönböztető mozzanat is a kortárs költők nem túlságosan igényes versenyében. Mondom, jó volna felrajzolni ezt a festői-dallamos-lírai mozgáspályát, mely egyre merészebb távolságokat ível át röptével - s közben érik, mint a jó gyümölcsök." Rajnai László, 7. levél, 1984. március 29.