Elly Summer élete alaposan összegabalyodott. Néhány hónappal ezelőtt még nagyon boldog volt barátjával Rickkel, helyes kis otthonukban. Mostanra, miután kiderült, hogy terhes, keserűen vette tudomásul, hogy Rick hallani sem akar a gyerekről. Grace Soudley élete sem túl vidám. Férje elhagyta egy másik nőért. Biztonságot egyedül a nagynénjétől örökölt csodálatos régi ház nyújt neki. A tető megjavítására még futotta a pénzéből, ám kiderül, hogy ház nagy része korhadásnak indult. Hacsak nem jut valahonnan egy horribilis összeghez, otthona és ezzel élete összeomlik. Ellie és Grace találkozik, a két teljesen különböző nő segíteni próbál egymásnak. Ellie-nek szüksége van arra, hogy valahol befogadják, Grace-nek pedig szüksége van albérlőre. Mindkettőnek egymásra. Ám ekkor váratlanul megjelenik Grace mostohalánya, Demi, majd a rendkívül nyugtalanító Flynn Cormack, aki, elhatározta, hogy segít. Ekkor Grace váratlanul néhány szép festményre bukkan, amelyekről nem tudni kincseket érők-e vagy sem. Megjelennek a színen a kapzsi testvérek, és nem akármilyen szerelmi bonyodalmak is keletkeznek.
Erről a termékről még senki nem írt véleményt, legyen Ön az első...