Eigel István, Tassy Klára (dedikált példány) [antikvár]

Bár Eigel István ma már reprezentatív festői életművet tudhat maga mögött, irodalmi munkássága, melynek gyökerei valószínűleg piktúrabeli jártasságával egyidő-ben fejlődnek ki, épp e könyv megírásakor bomlik, terebélyesedik ki a szakmai közönség előtt is. Nem „kései sirató" ez az elmúlt évek hallgatása miatt, hiszen kisregényei, naplója, tanulmányai jószerivel együtt nőnek fel festményeivel, csak végleges formájukat nyerik el napjainkban. Igy Eigel István tényszerűen nemcsak festő, hanem író is, tehát nem kevés izgalommal jár tehát képeinek összevetése könyveivel. Pedig e kétféle tevékenység történetileg nagyon is prózai környezetből emelkedik a művészet szférájába. Eigel ugyanis iparoscsaládból származik, amely az első világháborút követően a Trianonnal elcsatolt Erdélyből telepedik át Magyarországra. Apja előbb az újpesti, majd a megyeri bőrgyárban dolgozik, üzemvezetőként. Újpest és Megyer gyakorlatilag egyazon tájegysége a mai Budapestnek. A nyiladozó értelmű kisfiúnak jobbára az iparváros józsefattilai horizontja adatik, kétségtelenül kevesebb nyomorral és viszonylag tisztességesebb megélhetéssel ugyan, de kevés kultúrával is. Édesanyja kizárólag a Bibliát forgatja, édesapja érdeklődési köre sem terjed túl az újságokon. Mégis van valaki a családban, akinek István egész szellemi törzsfejlődését köszönheti: nővére, aki foglalkozására nézve varrónő ugyan, de irodalom- és művészetkedvelő is egyben. O vezeti be a kultúra rejtelmeibe, kapatja rá a versolvasásra, s később fejlődő rajzkészségének is istápolója, első kritikusa. A tuberkolózisban elhunyt nővér varrógépe később Eigel piktúrájának időt-emlé-ket zakatoló szimbólumává válik. Nos, a gyermekkor napjai a közeli grundokon telnek el, hasonszőrű társakkal, így természetesen az iskolában is nehéz az előrejutás. Karakteres szellemi jegyeivel már csak Újpest leginkább Babits tanárkodá-