Kucsera [antikvár]

MIÉRT NEM SZERETEM KUCSERA ELVTÁRSAT? Kucsera elvtársat valóban nem szeretem. Megvan rá az okom. Aminthogy ő sem szeret engem. És neki is megvan erre az oka. Ezzel szemben határozottan rokonszenvezek Takács elvtárssal; Nemere elvtársnőt is igen sokra tartom. És Takács mégis azzal szólított meg tegnap: „Mondd, miért utálsz te bennünket olyan feneketlenül?" Nemeréné pedig messziről mutatott a kislányának: „Látod, Juditka, ez az a bácsi, akinek pikkje van ránk." — Miért „ránk"? Hogyhogy „bennünket"? — kérdem én. „Bennünket: funkcionáriusokat"; „ránk: funkcionáriusokra" —, így hangzik a válasz. És mind a ketten hozzáteszik a magyarázatot: „Nem kellett volna úgy megtámadnod Kucsera elvtársat." De hiszen én Kucsera elvtársat éppen olyan tulajdonságai miatt támadtam, amelyek őt leginkább megkülönböztetik Takácstól vagy Nemerénétől. Amikor megmondtam, miben rossz Kucsera Dezső, egyben azt is megmondtam, miben jó Takács Jóska vagy Nemere Lujza. Mégis ezek ketten minden alkalmat megragadnak, hogy megsértődjenek a harmadik nevében és semmi áron nem akarnak lemondani arról a vélt jogukról, hogy következetesen vétsenek az „akinek nem inge, ne vegye magára" bölcs elve ellen. „Ti írók, folytonosan piszkáljátok a funkcionáriusokat" — mondják sértődötten. De amikor ezredszer és ezredegyedszer megismételjük, ami a szavainkból úgy is réges-rég érthető, hogy mi a rossz funkcionáriusokat támadjuk, éppen, mert meg akarjuk őket különböztetni, el akarjuk őket választani a jóktól, akkor megmerevedik