Nem mese ez... (dedikált példány) [antikvár]

Az a hatalmas ember, akinek a magassága meghaladta a két métert, a nagypapám volt. Csillagocskám, tündérkém - mondta, és olyan magasra lendített, hogy a plafont is elérhettem, ha akartam. Nem csoda, ha az ő közelében mindig nagynak éreztem magamat, pedig alig múltam négy éves, és nem voltam több, mint nyolcvan centi. Az a bizonyos csíkos pizsama csak növelte az önbizalmamat. kettőnké egyforma anyagból készült, és amikor ott ültem az ölében, nagypapa és unoka teljesen egybeolvadt. A nagymama pedig nagy ravaszul tőlem kérdezte meg, hogy "hogy aludtál, nagypapa?" Összetévesztettek engemet azzal a hatalmas emberrel! Ez már valami! ma is érzem annak a szívet-lelket elárasztó büszkeségnek a boldogságát, ami akkor betöltött. Ha már így van, akkor bizony igyekeznem kell, hogy valóban olyan is legyek, mint a nagypapa. Persze mindez semmiség, csupán formaság. Ennél sokkal többet jelent, hogy Nagypapa úgy beszélget velem, mint felnőtt a felnőttel. a térdére ültet és szépen hangsúlyozva Arany János verseit olvassa. Pedig mondták neki, hogy kicsi még ehhez ez a gyerek. Nem hitte el...