Nyelvtörténeti vizsgálatok a Kárpát-medencei avar-magyar kapcsolatok kérdéséhez (dedikált példány) [antikvár]

ELŐSZÓ E könyv sokéves nyelvtörténeti búvárkodás eredményeit ismerteti. Mondanivalója elsősorban a nyelv- és történettudomány művelőihez szól, de felkeltheti a magyar őstörténetnek a kutatásban még lezáratlan korszaka iránt érdeklődő minden olvasó figyelmét is. Mi újat mond neki a könyv a magyar honfoglalást közvetlenül követő időről? A Kárpát-medencében a VI. század közepétől uralkodó, Belső- és Közép-Ázsiából származó avarság hatalmát a IX. század elején véget ért frank és bolgár hadjáratok megtörték, az avar nép zöme azonban a harcokat - amint az utóbbi évtizedek kutatásai egyre világosabban tanúsítják - túlélte. A bizonyítékokat eddig elsősorban régészeti feltárások szolgáltatták. A monográfia első része az avar továbbélés kérdését újabb publikációk alapján ismerteti, emellett - saját kutatás eredményeként - tárgyalja a tömeges avar megmaradás néhány, mindeddig csak részben vagy egyáltalán nem méltatott írásos emlékét. E dokumentumok a IX. századi folyamatos avar életet többek között annak a hírül adásával igazolják, hogy a közöttük végzett hittérítés még a 860-as években is folyt. A többek szerint török - más vélemény szerint mongol - nyelvű avarok nem tűntek - nem tűnhettek - el nyomtalanul, hanem a legvalószínűbb feltevés szerint beolvadtak a magyarságba. Ez nem maradhatott nyelvi következmények nélkül! Ligeti Lajos, a hazai kutatás „nagy örege", a kérdés nyelvi oldalát embertani kitekintéssel bővítette ki. Leszögezte: „Nyelvi kérdést antropológiai alapon eldönteni nem lehet, mégsem hunyhatunk szemet a régészeti és embertani kutatások ama megállapítása előtt, hogy 670 táján, az onogur birodalom felbomlásakor Aváriába érkező új néphullám mongoloid és tungid elemeket sodort magával". Ligeti „szórványos és bizonytalan jelzések"-nek nyilvánított véleménye számomra ösztönző hatású lett: folytattam a 70-es években már megkezdett, ám akkor visszhang nélkül maradt magyar— mongol illetve magyar—mandzsu-tunguz nyelvhasonlítást, immár a kárpátmedencei továbbélő avarság nyelvének kérdésével összekapcsolva. A monográfia szótári második része az eddigi kutatási eredményekből 50 'kései ősmagyar'— altaji nyelvi szómagyarázatot tartalmaz, amelyekből a mindeddig megfejtetlen magyar szavak ómongol illetve - új kutatási terület 'nyitányaként' - ómandzsu-tunguz eredeté derül ki. A történeti nyelvtudomány módszereivel elért kutatási eredmény összhangban áll a kárpát-medencei avar továbbélés egyéb bizonyítékaival, s így hozzájárul a magyar őstörténet számára kiemelkedő jelentőségű felismerés még szilárdabb alapokra való helyezéséhez. Munkám az itt látható formában nem jöhetett volna létre sokak felvilágosításokkal, könyvek, szakcikkek küldésével, technikai támogatással segítő hozzájárulása nélkül. A következő segítőimnek tartozom köszönettel: Gerhard Doerfer 5