Blaha Lujza és a Népszínház [antikvár]

1925 október 15-én telt be kerek ötven esztendeje, hogy a Népszínház fölépült és megnyitotta kapuit a fővárosi közönség előtt. Verő György jeles írótársunk, aki mint színműíró is és mint zeneszerző is, annak idején részese volt a Népszínház dicsőséges napjainak, ez alkalomra megírta jelen könyvét a Népszínház történetéről. Amikor azonban ezt a könyvet írta, akkor még élt az a tüneményes asszony, akinek dicsősége össze van forrva a Népszínház emlékével. Míg azonban e könyv sajtó alatt volt, meghalt Blaháné s most már, mint a Népszínház, ő is csak árnyék és emlék és mult. Erről szépen beszámol a könyv szerzője külön fejezetekkel. Én itt a könyvről beszélek csak. Mert ez a munka nagyon fényesen kiemelkedik a szokásos alkalmi művek sorából, fenntartás nélkül joggal mondhatjuk a fővárosi magyar, sőt az országos színészet monografiájának. A könyv gazdag tartalma, a szerzőnek megírására való kétségtelen hivatása és illetékessége, írói készsége, a színházak, a színészet, a szíműírás érdekeivel szoros kapcsolatban lefolyt élete, tárgyának ismerete és rajongó szeretete, tapasztalatainak gazdag tárháza, mind tiltakozik az ellen, hogy könyve értékét és érdekességét korlátozza az a körülmény, hogy a Népszínház épülete ma immár nem szorosabban vett eredeti hivatását szolgálja. Ennek a színháznak a főváros kultúrai életében, nemzeti érzésének felgyújtásában, magyarosságában oly korszakos szerepe volt, hogy ha soha sem is találna (quod Deus avertat) - eredeti rendeltetése értelmében feltámadni, hatása, szolgálata e nemzet éltéből soha ki nem lesz törülhető. Azok az érdemes férfiak, akik munkája varázsolta elő úgyszólván semmiből ezt a gyönyörű intézményt, mind nagy szerepet játsztak vagy a főváros, vagy az ország, némelyik mind a kettőnek a dolgában, de életük nagy cselekedetének tartom, hogy a Népszínházat létrehozták. Ezek - egy népgyűlés megbízásából - nyervén a mandátumukat: Steiger Gyula, Lipthay Béla báró, Tavaszy András, Podmaniczky Frigyes, akik a költségeket előtermetették, az építést vezették, igazgatót állítottak az élére, a felügyeletet gyakorolták rajta, amíg át nem adták a fővárosnak.