Bővebb ismertető
Az úrvacsora
Közel két évtizede naptárunk szerkesztésében azt a rendet követjük, hogy évről évre más-más fogalom köré gyűjtjük mondanivalónkat. Tavaly az „istentisztelet" volt ez a fogalom. Az idén az „úrvacsora" áll a középpontban.
Egy egyháztörténeti évforduló ösztönöz bennünket arra, hogy éppen az úrvacsorával foglalkozzunk. Nevezetesen 1529-ben, tehát 450 évvel ezelőtt folyt le az ún. „marburgi kollokvium", melyen Luther és Zwingli megvitatta azokat a teológiai kérdéseket, melyekben egymástól eltérő álláspontot vallottak. Azt is tudjuk, hogy a vita során 14 kérdésben nagyobb nehézség nélkül megegyezésre jutottak, csupán a 15. pontnál ütköztek olyan mértékben álláspontjaik, hogy abban nem sikerült megegyezésre jutniuk. Ez a 15. pont az úrvacsora volt. Luther az úrvacsora szereztetési igéire hivatkozva nem tudott engedni abból a meggyőződéséből, hogy a kenyérben és borban Jézus „valóságosan" jelen van és a kenyérrel és borral együtt adja testét és vérét. Zwingli azt vallotta, hogy a kenyér és bor csupán „jelképezik" Jézus testét "és vérét és egyben jelenlétét, hiszen Jézus a „mennyben van".
De nem pusztán a marburgi kollokvium jubileuma késztetett bennünket arra, hogy az úrvacsorával foglalkozzunk. Sokkal inkább az a felismerés, hogy gyülekezeteink életében az eddiginél is nagyobb jelentőséget kell adnunk az úrvacsorának. Ezt a jelentőséget nem is nekünk kell adnunk az úrvacsorának, hanem ebben is engedelmeskednünk kell annak a Krisztusnak, aki az úrvacsorát rendelte, amikor ezt mondotta: „ ezt cselekedjétek az én emlékezetemre". Krisztussal szemben való engedetlenségünk nemcsak igéjének megvetésében és elhanyagolásában mutatkozhat meg, hanem az úrvacsora lebecsülésében is.
Nem igaz az, hogy „az evangélikus egyház az ige egyháza". Az igazság az, hogy az evangélikus egyház az ige és a szentségek (keresztség és úrvacsora) egyháza. Azok, akik „csak" az igére hivatkoznak, annak „egyedüli" jelentőségét hangsúlyozzák, ugyanakkor nem élnek az úrvacsorával, éppen azt bizonyítják, hogy végeredményben nem értették meg Isten igéjét és nem engedelmeskednek annak. Hiszen ez az ige az úrvacsora ajándékában való részvételre hív! Amilyen örvendetes, hogy számos gyülekezetünkben szép számmal vannak igehallgatók, olyan szomorú, hogy sok gyülekezetben — nemegyszer az ún. „igehallgató gyülekezet"-ben is! — kevés az úrvacsorázók száma.
Az úrvacsora jelentőségét hangsúlyozzák nagyon sokoldalúan a naptárunkban sorra kerülő cikkek. Ezért ezekben a bevezető sorokban nem térek ki a részletekre. Mégis három szempontra nagyon erősen felhívom a figyelmet.
Egyházunk „diakóniai teológiája" nemcsak hogy nem szürkíti el az úrvacsora jelentőségét, hanem azt többszörösen aláhúzza. Éppen a diakóniai
3