Hadtörténelmi Közlemények 2004. június [antikvár]

BOROSY ANDRÁS HADI ÉRDEMEK MAGYARORSZÁGON A XIV. SZÁZADBAN A birtokadományozást írásba foglaló magyarországi oklevelek - úgy tűnik - különböznek az Európa más országaiban kiadott oklevelektől, mert narratióikban igen gyakran megemlítik, vagy felsorolják az oklevélnyerő érdemeit, elsősorban hadi érdemeit. Ezek alapján tettem kísérletet a XIII. században fontosnak tartott érdemek, elsősorban hadi érdemek elemzésére.1 E jelenséget Mályusz Elemér azzal magyarázta, hogy e narratiók több évszázados hagyományokat őriztek, a kereszténység felvétele előtti kor énekmondóiét, akik énekeikkel igyekeztek a hősies életfelfogást a fiatalokba oltani, az idősebbekben pedig ébren tartani.2 Hosszú és alapos recenziójában Székely György elismerő szavai mellett kételyeit is kifejezte Mályusz Elemér elméletével kapcsolatban. Kérdésesnek tartotta, hogy a hazai oklevelek narratióinak különleges volta magyar vagy török népi sajátosságokra volna leszűkíthető. Úgy gondolta, inkább a magyar feudalizmus és a nyugati, hűbérin-tézményekben gazdag feudalizmus közötti különbségeket kellene kutatni: a nyugati hű-bérbirtok a maga kötött szolgálati feltételeivel sokkal konkrétabb tartalmú volt, hogysem beszámoló, felsorolás jellegű teljesítés-igazolásra lett volna szükség, a magyar adománybirtok viszont elvégzett szolgálat és teljesített érdemek fejében, utólagos mérlegelés alapján jutott az oklevél hősének kezére, amikor is az érdemek felsorolása és azok rögzítése nagyon is érthető.3 Mályusz Elemér a kérdést 1969-ben a Le Moyen Age című folyóirat hasábjain a szakmai körök elé terjesztette, s mivel azok állásfoglalása késett, 1971-ben külön vitacikkben reagált Székely György megjegyzéseire. Érvelése szerint a társadalmi viszonyok eltérő fejlettsége a meghatározó. A nyugati lovag és a magyar serviens, vagy nemes közt nem szolgálatuk lényegében volt különbség, hanem birtokaik természetében: a XIII. századi német lovag azért tudta pontosan, hogy birtoka után hány és milyen felszerelésű fegyverest kell a hadbahívó parancsra kiállítania, mert terheit már réges-régen megállapították és rögzítették, nem úgy mint a magyarországi vitézét, ki könnyű fegyverzetét még csak ekkortájt váltotta fel páncélossal. Ugyanilyen fejlődéskülönbség nyilvánult meg az adományrendszerek között is. Ott, ahol minden egyes telekhányad terheit külön-külön tartották számon, a birtokok nagysága is határozottabban volt megállapítható, mint ahol nagy általánosságban csak birtokrészeket emlegettek, elárulva ezzel, hogy - mint birtokközösség részesei §p földesúrjobbágyain kívül mások is élnek egyazon faluban. 1 Borosy András: Hadi érdemek Magyarországon a XIII. században. HK XXXII. (1985.) 507-540. o. 2 Mályusz Elemér: A Thuróczy Krónika és forrásai. Budapest, 1967. 13-14., 67-69., 72. o. 3 Mályusz Elemér: A Thuróczy krónika és forrásai. Budapest, 1967. Ism. Székely György. Századok 103-105. (1969.) 1215-1217. o. HK 117. (2004) 2. 379-442.