Alibi hat hónapra 23. [antikvár]

Térey János Saját bolygóra vágyni Sokan alapítottak várost a történelemben. Ua már nem szokás, mert kevés a hely, és túl sok a város. Ami nem változott: sokan emelnek szobrot önmaguknak manapság is, pedig tudhatnák, hogy ennek mindig csúnya lesz a vége. IVlások, akiknek semmi sem jó ezen a Földön, magányra és saját bolygóra vágynak, ám ez legtöbbször csak üres jelszó marad. Majdnem mindenki vacog a bizonytalantól. Csak nagyon keveseknek adatik meg, hogy elhagyva a légkört, megszabadulva a gravitációtól, gépeikkel hasítsák az ismeretlent, az űr ember nem járta, óriástávcsővel kémlelhető régióit. Az én vágyaim sokkal földibbek és kézzelfoghatóbbak, ha nem is teljesen szerények. Bevallom, régóta szerettem volna saját tűzhányót, de nem olyat, mint amilyet az iskolában készítettünk gyurmából. Emlékszem, ecetet, szódabikarbónát használtunk, sőt piros festéket is bevetettünk a hatás kedvéért; és egyszer csak robbant. Mármint a műanyag palack a vulkán belsejében. Én valódi tűzhányót szerettem volna, amelyik lehet éppen törpe méretű is. Viszont működjön! Persze, ne legyen túl veszélyes, hunyjon ki a dühe, mikorra birtokba veszem. Jó, azért füstölhet. De csak módjával. Legyen takarítható kürtője, mint a kis herceg apró, hegyes hegykúpjainak a B-612-es bolygón. És lehetőleg legyen növényzete is. Fussanak szőlősorok az oldalán, kígyózzon az oldalán szerpentin, ágazzanak rajta ezerfelé az ösvények meg a földbe vájt mélyutak. Ami azt illeti: jobb volt álmodni róla, mint meglátni. A másét. Amikor megtudtam, hogy magánvulkán a valóságban is van, csak nem az enyém, óriási csalódást éreztem. Úgy történt, hogy mentünk, mentünk fölfelé a hegyre a fiaimmal egy kacskaringós dűlőben, és egyszer csak vége szakadt az útnak. Láttuk, a maradék villanypásztorral elkerítve. Ráadásul egy fekete puli kocogott elénk, hogy ímmel-ámmal megugasson minket. „Fiúk, ne érjetek a kerítéshez, mert megráz", figyelmeztettem a gyerekeket. „Apa, ezt hogy gondolták? - kérdezte a nagyfiam. - Mi az, hogy nem mehetünk föl a tetejére? A vulkán nem mindenkié?" „Csak azért, mert vulkán, nem. Van, akinek ez ugyanolyan hegy, mint a többi. Föld. Azé, aki megműveli." Mondják, Új-Zéland legszebb tájai is el vannak kerítve, megyényi területek ásítanak a drót mögött, de nem akartam ezzel szo-morítani a fiúkat. Annyi hegyet másztunk már meg, hát most ez az egyetlen kimarad, nem baj. „És csak egy ember tud szétnézni a csúcsról?", kérdezte a kicsi. „Igen. Meg akit ő odaenged. Büszke a púpjára. Fizetett érte." „Saját kilátása van?"