Tizenöt év szabadság [antikvár]

Úgy volt, hogy úgy is mint a megyei napilap főszerkesztője, aki újságírói és szerkesztői munkájából adódóan kényszerű részese volt az elmúlt tizenöt év történéseinek, úgy is mint szombathelyi polgár, aki mindennapjai folytán kényszerű részese volt szülővárosa másfél évtizedének, előszót írok ehhez a könyvhöz. Nem megy. Végül is mégiscsak ünnep ez, jubileum. A magyar demokrácia, az önkormányzatiság, benne Szombathely önkormányzatának ünnepe. Ünnepeltről pedig vagy jót, vagy semmit. Amit pedig előszóként írni tudnék, írnom kéne, az egy másik könyv. A könyveknek amúgy megvan a maguk sorsa. Annak is, amit most az Olvasó kezében tart. Olvasatok, átiratok, áthallások, politikai és egyéb érdekek bonyolult szövevénye, máig ható, sőt a mán túlmutató kapcsolódások. Nehéz könyv ez. Nehéz kérdésekkel teli, amelyekre sokszor könnyű válaszok érkeznek. Tizenöt év természetesen nem történelmi távlat, értékelni, csalhatatlan ítéleteket megfogalmazni túlságosan kevés. De azért tükör. S ebbe a tükörbe a szereplők, nyilatkozók rajzolhatják meg saját arcukat. Megteszik. Ki szebbet, ki igazabbat. Annál nagyobb a személyiség, az egyéniség, minél igazabbat.Sokszor, sokat vitatkozunk manapság, miért tart ott Szombathely, ahol. Pozitív és negatív értelemben egyaránt. Mondá az Úr, ha találok ötven igaz embert a városban, nem pusztítom el azt. Ha találok negyvenötöt, negyvenet, harmincat, tízet, megmarad a város. Mondá az Úr, ha találok ötven igazi személyiséget a városban, felemelem azt. Negyvenötöt, negyvenet, harmincat, tízet. Ez a könyv Szombathely kortárs személyiségeiről szól.