Veszprémi Történelmi Tár 1990. II. [antikvár]

Furcsa intézmény a múzeum. Talán inkább azt mondhatnám, hogy ellentmondásos. Olyan, mint a jéghegy, amely vándorol a tengerek vizében. A közönség csak egy részét, kicsinyke töredékét látja tevékenységüknek a kiállításokon. (Más talán nem is érdekli.) Nem érdekli, hogy milyen előkészítő munka eredménye egy szép és tanulságos kiállítás. Hogy a muzeológus évekig gyűjt, ás, kutat, feldolgoz, leltároz, vizsgálódik, a restaurátor hónapokig töpreng amíg az előkerült tárgy, dokumentum letisztul, nevet és történetet kap s alkalmas lesz kiállításra. Ha ugyan egyből nem teszik el a dobozok mélyébe, s tán emberöltőbe is beletelik, amíg újra ember láthatja.S az ilyen tárgyakból, dokumentumokból van igazán sok, ez a múzeumokból van igagáz sok, ez a múzeumi gyűjtemények többsége, ami soha vagy csak nagyon ritkán kerül közönség elé. De nem csak a közönség hiányolja őket, hanem a szakma is. A múzeumi kollégák, akik hasonló témakörben kutatván keresik a kapcsolódásokat, a párhuzamokat, a részeredményeket is bemutató rokon-leleteket - s nem mindig jutnak el más intézmények raktáraiba, gyűjteményeibe.