Don Juan [antikvár]

Moliére negyvenhárom éves volt, amikor a Don Juan-t megírta, 1665-ben. Addig csak mulattatott. Ettől fogva kezdődik az a korszak, amidőn a tréfába egyszerre szigorú figyelmeztetés, szinte érdes kiáltás vegyül olyannyira, hogy a bíráló ma is tétován áll nem egy színdarabja előtt : vígjáték-e ez, vagy tragédia? A szájra fagyasztott mosoly korszaka ez. Szelleme jobban sziporkázik, mint valaha, de váratlanul olyan pokol-lángokat lök, hogy a néző riadtan hátrál s kérdezi, nem csapda volt-e csak a mulattatás. A mosolygó írónak ijesztő meggyőződése van. S mondandóját olyan durván vágja oda, hogy már-már vállalt komédiás álarcát is ledobja. A Misanthrope, a Fösvény, a Tartuffe, a jellem-vígjáték e három remeke botrányt súrol. A sort a Tartuffe kezdi, első három felvonása már 1664-ben színre kerül. A felzúdulás után, az író pillanatnyi visszaszorítása után a Don Juan a második nagy kitörés. A harcok korszaka ez. A Tartuffe-ben korának és minden kornak álszenteskedőit, a hit vámszedőit mutatja be igaz valójukban a költő. A Don Juan-ban a főnemesnek arról a fajtájáról farag találó képet, akit mi feudálisnak szoktunk nevezni, de akire helyesen tán még napjainkban is az oligarcha név illik. A híres szoknyapecéren át ezt veszi célba. Való ábrázolás, találó kép... ezt szószerint kell vennünk.