A csehek Magyarországban I-II. [antikvár]

A múlt kárpitját szellőztetem, s a jelen század fiát s leányát bevezetem ama dicső korba, midőn a királyi termekben magyar szó hangzott; Európa majd minden részéből, kikben tudomány és ész volt, összesereglett egy magyar királyt bámulni, s őt szeretve térni honába; mikor magyar fegyver volt Európa védfala a vad ozmán hatalom ellen: egy magyar nemes, mint gyermek ragadá a gyeplőt kezébe, mint ifjú vonta rövidre, mint firfiú minden csata s viszony közben tartotta azt szilárd hímkezekben. Ki a Caesar lelkével alkotá fekete légióját, törte meg feudum makacs zsarnokait; emelt fényes palotákat; ápolta a fegyverest s a tudóst; s nagyszerű kormánya fölött Astrea mennyei karján függött az igazság mérlege; és végre mikor élni szűnt, egy nemzet kiáltott fel: «Meghalt Mátyás király! oda az igazság!» Nyilatkozik e regényben: a hajdani lovagi szellem személyesítve, Komoróczitól vétkes elfajultságában, s túlságaiban; Elemértől nemes fellengésében, Mátyás királytól tökélyében. Látjuk ugyanazon család sarjadékait a körülmények s a nevelés befolyása által egymástól egészen különböző lényekké alakulni; s így azoknak hatását kedélyre s lelkületre.