Egy asszony meg a lánya [antikvár]

ELSŐ FEJEZET Ó, azok a szép idők, mikor férjhez mentem, és odahagytam a falumat, hogy Rómába jöjjek! Ismerik a dalt: Esketője idején a ciociarct Zsineget vagy bocskort visz az új házba. De én mindent odaadtam az uramnak, a zsineget is meg a bocskort is, mert ő volt az én uram, és mert felvitt magával Rómába, és én ennek örültem, és nem tudtam, hogy éppen ott vár rám a balsors. Kerek volt az arcom, nagy, fekete szemem határozottan nézett a világba, fekete hajamat, ami csaknem a szememig lenőtt, két kötélvastag fonatba szorítottam. Ha korallpiros szám nevetésre állt, kivillant fehér, szabályos, tömött fogsorom. Erős voltam akkoriban, s egy rongytekercsen akár fél mázsát is elvittem a fejemen. Apám is, anyám is paraszt volt, mindenki tudja, de azért olyan kelengyét adtak velem, akár egy kisasszonnyal, mindenből harmincat: harminc lepedőt, harminc párnahuzatot, harminc zsebkendőt, harminc inget, harminc bugyogót. Csupa finom, nehéz lenholmit, amit anyám saját kezével font és szőtt saját szövőszékén, és némelyik ágyneműmön, ott, ahol azt látni lehet, még minta is akadt, sok-sok gyönyörű hímzéssel. Korall-gyöngyeim is voltak a legdrágább fajtából, sötétpirosak, egy korall nyaklánc, fülönfüggő aranyból meg korallból, aranygyűrűm * Ciociara - Ciociaria Róma környéki hegyvidék. Az idevalósi nőket hívják ciociarának.