Harc a békéért [antikvár]

Részlet:ELSŐ FEJEZET1ZaMJÁTIN KUZMICS IVÁN kissé különös ember: fürgelábú és futtában is ügyel, nehogy háborgasson vagy éppen meglökjön valakit; emellett iszonyú szófukar. Mielőtt bármely kérdésre megfelelne, hosszan a baltenyerébe néz, amelyet szokása szerint állandóan dörzsöl a jobb hüvelykjével, mintha valami porfestéket próbálna; de ha végezetül megszólal, sokáig emlékezetes a mondókája. Ezért egyesek Fontoli Ivánnak" nevezik, mert mindent olyan hosszan fontolóra vesz, mások pedig főpolitikusnak". ö ezeknek is, azoknak is így szokott megfelelni:Az ember nyelvén a szó olyan legyen, mint a szög: ha egyszer beverte, senki onnan egykönnyen ne húzhassa ki.Ma azonban oly nyugtalanul szaladgált egész nap, hogy szinte rá sem lehetett ismerni. Alacsony termete miatt sohasem búsult, most meg a kapuőrségnél a gyárudvaron lábujjhegyre állt; igyekezett magasabbnak tűnni a többieknél és máskorra halasztva az üdvözléseket és a hosszas tereferét, időnként mintha valami rendkívüli eseményre célozna tréfásan odakiáltott:Vasárnap teleszedem a kosarat! Azzal gyors léptekkel továbbsietett az aszfaltos úton, amelyet kátoldalról fiatal hársfák szegélyeztek.A hársfák alatt lomha, lengeteg árnyékok terültek el a gyepen. Kuzmics Iván egy pillanatra behúnyta a szemét, el-el-képzelte a moszkvakörnyéki erdőket, a sűrű, fekete árnyékokat és az eszményi vadászterület puszta gondolatára megdobbant a szíve. Körülpillantott és titokzatosan mosolyogva, ezúttal szinte futva, a bejárati őrfülke felé vette lépteit.Nemsokára felbukkant a* földalattiból, átment a téren és bent volt a munkásnegyedben. Tűzfalaikkal szorosan egymás