A csalános

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én látom, ha megjelenik valakinek a szemében a jóság.
Ott szokott megjelenni.
Igyekszem is, hogy legyen. Mert jó nézni.
Deám azt nem lehet csak úgy, olcsón.
Mondhatsz például olyasmit, eleve tudod, tetszeni fog.
És akkor van a jóság. Könnyű ezt elérni, ha olyant mondasz, amit már más is, mert ebben ráismernek, és jó. Szóval a jó, az valami ismert, ismerős lenne? Vannak ilyen mondók, azt meghallgatjuk, és ott lesz a szemünkben az unalmas jóság.
Mert nem tudta előcsalogatni a játékkal. Az kell hogy legyen, az a kis izgalom, várakozás...
Most aztán türelmesnek jó lenni. Mint amikor nagy lapuleveleket hajtasz szét a réten, az erdő alatt, és ott vannak az ibolyák. Ott kéklenek. Jó ám a kék. Az ég is, mit mondjak.
És van ott sok pipacs is, meg futórózsa. Az is. És az a fehér tölcsérvirágocska. Az fölkúszik a vadcsalánra, és onnan fentről nézeget a kis tányérkájával. Deám nem szabad hozzáérni, mert lehet, hogy megijed. És akkor nem lesz a jóság.
A pipacsok meg olyan könnyedén dobják le a szirmukat, hát!
Dehát ők a pipacsok.
Ezért mondom, a réten óvatosan kell járni, mert a két nyárfa közt kihúzott zsinórra teregeti az a lány a ruhákat.