Anyám balladát táncol [antikvár]

Részlet: POMOGÁTS BÉLA Bevezetés Személyesen, sajnos, nem ismertem Sinka Istvánt, költészetével azonban meglehetősen korán találkoztam. Még piarista középiskolás koromban történt, midőn egy időben kapcsolatom volt azzal (a hatalom által „illegálisnak" minősített) katolikus diákmozgalommal, amelynek Bulányi György volt a lelki vezetője. Nos, Gyurka bácsi, ahogy őt nevezni illett, Sinka Istvánban látta a 20. század egyik legnagyobb magyar költőjét (Ady Endre, Babits Mihály és József Attila mellett). Engem is igen hamar magukkal ragadtak a „pásztorköltő" versei, különösen balladái, amelyek egy szinte elfeledett és a nyilvánosság körébőljóformán kiszorult kulturális tartományból hoztak hírt. Az archaikus népi kultúra, miként ezt 20. századi költészetünk, korábban Ady Endre és József Attila, később Nagy László és Juhász Ferenc versei mutatják, azt a megújulást, vagyis a nagyon régi hagyományok és a leginkább korszerű törekvések teremtő szintézisét szolgálta, amely valójában a 20. század magyar költészetének egyik nagy poétikai értéke lett. Ebben minden bizonnyal Sinka István balladisztikus költészetének is szerepe volt. Bori Imre, a kiváló újvidéki irodalomtudós ebben az értelemben keresett rokonságot Sinka költészete és az avantgárd törekvések között, midőn a költő „népi szürrealizmusáról" beszélt. Sinka költészete körül nemegyszer csaptak össze az indulatok. Voltak, akik minden sorát áhítattal fogadták, és voltak, akik radikálisan elutasították, néhány szerencsétlenül fogalmazott, nem is az életmű átlagos színvonalán található mondata miatt. Pedig azt bírálói is tekintetbe vehették volna, hogy a szélsőségesen jobboldali irányzatoktól, ellentétben néhány ugyancsak nem jelentéktelen költőtársával, mindig következetesen elhatárolta magát. Sinka sohasem egyezkedett a nyilaskeresztes párt embereivel, és mindig elfogadhatatlannak tartotta az ország számára végzetesnek bizonyult nemzetiszocialista külpolitikai orientációt. Mint ahogy később szembefordult a kommunista zsarnok-