Hitel 2012. szeptember [antikvár]

NEMZET ES HAGYOMANY BÓNIS FERENC Kodály Zoltán és Móricz Zsigmond Dr. Péczely Lászlánénak, szeretettel Kgmj zabolcsi Bence mondotta Kodály ravatalánál, 1967. március 11-én, a Farkasréti temetőben: „Szálfa dőlt Iá közülünk, utolsó a nagy szálfák között, utolsó óriása annak a nemzedéknek, mely a századfordulón s az utána következő esztendőkben megváltoztatta Magyarország szellemi arculatát. Ady Endre, Móricz Zsigmond, Bartók Béla nemzedéke volt ez, a teremtőké és felfedezőké, a faltörőké és sziklabontóké. De mindannyiuk közül bizonyára egyik sem »költötte úgy a milliókra dús élte kincsét«, mint Kodály Zoltán, Berzsenyinek, Vörösmartynak és Aranynak ez a megkésett zeneköltő-testvére."1 Ady, Móricz, Bartók és Kodály: Szabolcsi Bence e négy „szálfára", e négy tartóoszlopra boltozta két emberöltő magyar kultúrájának épületét. E négy pillérnek egymással összefüggő, egymást feltételező, meghatározott funkciója volt a Nagy Konstrukcióban. Személyes ismeretséggel vagy anélkül: e négy mester új országot építő, megváltó szándékai mind egy irányba mutattak. Munkájukban több a közös vonás - olykor egy-egy műben mutatkozó tartalmi hasonlóság is -, mint képzelnénk. Kodály Zoltán és Móricz Zsigmond valóságos és szellemi találkozásairól szólva, nem térünk el témánktól, ha tudatosítjuk a négyüket összekötő kapcsolat természetét. Zászlóvivőjük, kétség kívül, Ady volt, Móricz egyik felfedezője. A magyar nemzet-sors-népsors tragikumára és művészi ábrázolásának új lehetőségeire ő nyitotta rá kortársai szemét. Költészetének másik forrása az új francia művészet. Bartók 1905-ben, Kodály 1907-ben töltött távlat-nyitó hosszabb időt Párizsban. Debussy művészetét önmaga és Bartók számára Kodály fedezte fel, de Bartók mondta ki: Kodály művészetének „kettős gyökere, éppúgy mint az enyémé, a magyar parasztzenéből és az új francia zenéből sarjadzott ki".2 Ady ugyanabban az időben talált rá a modern francia költészetre. Három Baudelaire-szonett fordítása, Paul Verlaine álma című költeménye az Új versek kötetében jelent meg 1906-ban, ugyanabban az esztendőben, melyben Bartók és Kodály Magyar népdalok című korszaknyitó sorozata napvilágot látott. Ady versei, felszabadítóan új gondolat- és indulatvilágukkal, virtuóz formálásukkal, mindkettejüket lenyűgözték. 1912 januárjában Bartók elküldte magyarul is értő román barátjának, Joan Budának, Ady egyik verskötetét. Mivel román népzenegyűjtését segítendő, Bartók valamelyest elsajátította a nyelvet: barátja figyelmét románul írt levélben hívta fel az Ady-kötet kilenc versére: „Küldök Önnek egy verskötetet Adytól, aki legfiatalabb, de legjobban tisztelt költőnk Petőfi és Arany óta Az első vers azt mondja, hogy a magyaroknak, románoknak és szlávoknak ebben az országban egyesülniük kell, mert mindannyian testvérek az elnyomatásban. Sohasem volt még költőnk, aki ilyet le mert volna írni."3 Bartók tehát román prózában tolmácsolta barátja számára a Magyar jakobinus dalának alapgondolatát.4 Bartók op. 16-os Öt dala 1916-ból épp úgy az élő Ady verseire íródott (a Vér és arany meg a Szeretném, ha szeretnének 2012. SZEPTEMBER