Jelenkor 1968. december [antikvár]

Részlet: weöres sándor Beszélgetés a jósbarlanggal Mi lesz velem? - Ha félsz, én sem tudom. -Félek! Mi vár rám? - Mindtöbb kín s a semmi. -s ha nem félek? - Akkor is éppen ennyi, csak nem veszed magadra. - Súly ha nyom, holtom után semmibe dobhatom? -Nem. - Tehát érzőn kell síromba menni s a lét tovább éget? - Csupán teremni, de nem lenni. - Hát milyen ártalom űzhet, ha nem leszek többé? - A házban tűz van, ropognak mind a bútorok, élnek, nem élnek, mindegy: porig égnek. - Ez innenső, vagy a túlsó halálban a rontástól hogy szabadulhatok? -Ahogy csikorgó fogaid zenélnek. Ábrázolnom az olykor egyetlen élő hangszert, aki engedetlen hévvel támad a társas halottak zenéjébe; nékem, elhagyottnak, csupán hátam domborulatával sikerülhet. Hisz éjszaka rávall békéjükre az a szent beteltség mellyel temetőjük eltemették, nem is lehet más ábrázolásom csak fordított hátam, megfutásom. Líra Kövirózsa Aki nőtt mély szakadékban, szeme rálát a magányra, hegyi víz forr kebelében, ajakán dús moha-párna. Kifeszített meredek-híd, az idő zúg el alatta, tovahabzó sziromárnyék s a magány néz a patakra.