Sablon helyett csillag [antikvár]

Amióta az Erdélyi Helikon íróinak művészi alkotása gondolatilag kibontott humánuma értékeléseinkben párhuzamba jut a régi Korunk osztályharcos világnézeti szerepével, tudomásul kell vennünk azt is, hogy a romániai magyar irodalmi élet e két véglete közt már akkor, a két háború között is vállalták az egyeztetést, a hídszerepet, a közös nevező tudatosítását többen is, írók és gondolkodók, egyetemesre néző bátrak, úttörők. Ma fel kellene figyelnünk arra a jelenségre, hogy ugyanazok a nevek nemegyszer itt is, ott is feltűntek, már akkor igazolva, hogy a két kolozsvári fókusz ellentéte valójában egység is a közös sorsvállalás és emberség ívén. Az irodalmi kisközösségek, irányulások, tájékozódások mindenkor jelképesen egyes kiváló egyéniségekben személyesültek meg, s ha most a Korunk Gaál Gábora és az Erdélyi Helikon Kós Károlya közt meg akarjuk találni azt a férfiút, akire ráillenek a két fél közös vonásai, akiben találkozott és mindmáig találkozik a két ellentétel, akkor azonnal rávághatjuk a nevet: ez Szentimrei Jenő! Ő maga mondja 1929-ben, hozzászólva Kós és Gaál ádáz vitájához, hogy tulajdonképpen "szemmel látható kétlakiságot" vállal. Mindkét lap munkatársa, s él is ezzel az előnnyel, hogy alapelvül már akkor kimondhassa: "...a Korunk és az Erdélyi Helikon nem egymással ellentett, de egymást kiegészítő kultúrmunkát folytatnak" (Ama bizonyos erdélyi gondolat). Szentimrei nem tudományosan kötött ideológus, inkább szabad kutató és kísérletező, mégsem mondhatnók, hogy indifferens volna akár a polgári szabadelvűséggel, akár a vallással, akár a marxizmussal szemben. Van ugyanis egy minden gondolati elkülönülésen átütő népi humánuma: emberséges ragaszkodása a néphez, vagy ami ezzel azonos, népi kiállása az általános emberi igazságok mellett. A romániai magyar dolgozók - parasztok, munkások, értelmiségiek - mindennapi érdekeinek szolgálatában, konkrét gyakorlatisággal értelmezi mindazt, amit az emberi fejlődés bárminő téren, gazdasági-társadalmi civilizációban, irodalomban és művészetben közjónak kínál és megteremt, s ez a néphűség olyan próbakő, melyen nem egymásra törnek, hanem egymást mérhetik meg Kósék és Gaálék a gondolati termelésben. Nem is véletlen, hogy az antifasiszta ellenállás hovatovább egyre közelebb hozza a vitapartnereket, s a három sajátos jelkép-ember az 1944-es felszabadulás után immár közösen foghatott hozzá munkatársaival együtt egy új, szocialista kulturális program kidolgozásához és teljesítéséhez.