Zeneszó... szó... szó... [antikvár]

Részlet: Tisza Dia Mihálynak Nyári napnak alkonyulatánál néztem, hogy úszik el a dinnyehéj. A víz. A Kezdet. Az Eredet. Mindennek kezdete, mindennek eredete. Épít és pusztít. Formál és rombol. Magával sodor hordalékot, szemetet, szerelmet, hogy szigetet építsen. Szívós munkával vájja a követ, a sziklát, a partot, hogy építésre késztesse az embert. Az ember otthon érzi magát a vízben, mert a kezdetre emlékezteti. Létének, fogantatásának kezdetére, védettségére. Ősi kortársaink, az antikok tudták: a hazatérés út a vízen lefelé. Lét és Halál. Halálhoz-lét. És a Létnek értelmet adó Halál. A víz adja. Mint költők látomása. Mint léttapasztalat. Adja az élet folyamatát, folyamát. A víz. Találkozásunk azzal a négy elemmel, mely(ek)ből a régiek a mindenséget származtatták, alapvetően kettős. Misztikus-metafizikai, de szakrális és profánul hétköznapi. Mindennapjaink apró, észrevétlen részesei ők, de bármelyik pillanatban lenyűgöző, fenséges, ősi erővé válhatnak, azzá a szakrális objektummá, melyet tisztelet, szeretet és félelem övezett évezredekig. *** Az „elem", melyet Hérakleitosz elsőként tételezett, vérünket újítja, táplálja, frissíti, testűnkbe árasztva szét önmagát, az életet. Az élet folyamatát, folyamát. Mert az élet folyik. A vér folyik. Az ember fogantatása pillanatában folyékony, utána még hónapokig folyadékban él, és később is folyadékok alkotják. Élik és éltetik mindazt, ami élő, és mindazt, ami spirituális, szellemi és lelki. A folyóparton ül az emberben folyó élet. Míg nézi a határtalan vizet, issza távoli hegyek borát, összekötve magában és magával teret és időt, régmúltat és a folyóvíz hátán eljövőt. Egységet alkot azzal a folyamattal, amely benne és előtte és körülötte folyik és kering, a nedvességgel, a vízzel, a folyóval. ***