Sakkjátszma csak sötét figurákkal [antikvár]

Valóság és képzelet keveredik a kötetben olvasható történetekben - ez az egyik közös vonásuk, bár különböző színhelyeken és eltérő időpontokban játszódnak, sőt, látszólag az egyes történetek szereplői között sem fedezhető fel hasonlóság. Kontinensről kontinensre ugrálunk, az évszámok keverednek: van 1956, 1967 és 1976, a szereplőkből annyi akad, hogy külön névmutató összeállítását is szükségesnek éreztük. Mi közük hát egymáshoz, miért kerülhettek egy kötetbe? Abban a tudatban, hogy a tisztelt olvasó, miután az öt történet végére jutott, úgyis feltenné ezt a kérdést, igyekszünk most, a kezdet kezdetén kielégíteni kíváncsiságát. Azt mondják, régen rossz, ha egy könyvet meg kell magyarázni, még rosszabb, ha már a cím is magyarázatra szorul. Amiért mégis vállaljuk a magyarázkodást, és ezzel együtt a bíráló megjegyzéseket, annak éppen az az oka, hogy elébe akarunk vágni az előbbiekben említett várható kérdésnek. Lehet, hogy nem jó módszert választottunk, de a döntést Önre bízzuk, tisztelt olvasó. A "sötét figurák" közösek ebben a könyvben - akik játszanak, súlyosan komoly, sőt véres játékot játszanak azonos céllal és azonos szándékokkal. A legegyszerűbben ezt úgy lehet kifejezni, hogy a játszmák tétje az emberi és a társadalmi haladás, és a történetek sötét figurái a haladás ellenében, a történelem törvényszerűségei ellenében cselekszenek. Egyes esetekben a sakkfigurákat mások, náluk magasabb hatalmak mozgatják, más esetekben pedig egy központi akaratnak megfelelően mozognak, követve saját egyéni törekvéseiket és szándékaikat is. A közös bennük az az elhatározás, hogy politikai vagy katonai eszközökkel lépjenek fel a társadalmi haladás ellen, mert mi más vezérelné az amerikai CIA embereit, akik legyilkolják Che Guevarát és bolíviai partizánosztagának tagjait. Mi más lett volna az oka a tibeti felforgató akcióknak, ha nem a történelem kerekének visszaforgatására igyekvő kísérletezés? Miért mészárolják le véres kegyetlenséggel Mudzsibur Rahman sejket, Banglades alapítóját és első államfőjét? Miért szerveznek zsoldos-hadsereget a laoszi partizánok ellen, miért próbálják a dél-koreai rendszer ügynökei zsarolással és vesztegetéssel is Pak Csong Hi diktatúrájának javára befolyásolni az amerikai igazságszolgáltatást? A kérdésekre egyetlen válasz adódik, azért, mert csak így tartják elképzelhetőnek, hogy a reakció erőinek uralmát fenntarthassák - és ami ezzel egyet jelent -, így látják erősíthetőnek a nemzetközi imperializmus pozícióit. Valamennyi történet hiteles dokumentumokra épült. A szerzők csak annyit tehettek, hogy saját képzeletüket felhasználva próbáltak ábrázolni a dokumentumokban szereplő személyeket, mintegy eljátszani, illetve eljátszani a sakkjátszmákat a fekete figurákkal. Úgy gondoljuk, hogy ez előző néhány utalás ténylegesen elegendő arra, hogy rámutasson, mi a közös ezekben a történetekben. Nyilvánvaló mindezek mellett, hogy a kötet csak néhány történetet tartalmaz a sok közül, amelyek az utóbbi évtizedekben napvilágra kerültek. Az elmondottak csak töredékét nyújtják annak a széles körű tevékenységnek, amelyet az imperialista hatalmak - mindenekelőtt az Egyesült Államok - folytattak és jelenleg is folytatnak a társadalmi haladás ellen a világ minden térségében.