Évezredek művészete [antikvár]

A művészet születése Őskor, kb. i. e. 100 000-3000 Évmilliókkal ezelőtt félelmes erejű, hatalmas állatok voltak a föld urai, a népmesék sárkányainak ősei. Nem tudjuk pontosan, miféle természeti csapás, özönvíz, jégár vagy pusztító kozmikus sugárzás ítélte halálra ezeket az óriásokat, de az biztos, hogy emberek már nem találkoztak velük. Az ember jóval később jelent meg a földön. Megszámlálhatatlan évezred telt el, amíg két lábon járó ősünk elindult az emberré válás útján, vagyis amíg megszelídítette a villámok félelmet keltő tüzét, és megtanult különféle szerszámokat, fegyvereket készíteni, melyekkel fölfokozhatta izmainak erejét. Erre pedig nagy szüksége volt. Mert ha emeletnyi nagyságú szörnyetegekkel nem is kellett megküzdenie, akadt ellensége nálánál erősebb, nem is kevés. Az őserdő bozótjában a vérszomjas kardfogú tigris leselkedett rá, a magas füvű sztyeppéken pedig vadul öklelő bölények csordái állták útját. Hegyvidéken a hatalmas termetű, éles karmú barlangi medvével kellett megbirkóznia, másutt hosszú szőrű, óriás agyarú mammutok, tipró patájú őstulkok, éles agancsú szarvasfélék, meg a maiaknál jóval termetesebb és szilajabb vadkanok voltak az ellenfelei. Kölcsönösen ellenségek voltak, mert nemcsak a vadak háborgatták az ősembert, hanem ő is üldözte azokat, mivel élete fönntartásához szüksége volt rájuk. Az állatok húsa volt a tápláléka, szőrméjükbe burkolózott az időjárás viszontagságai ellen, csontjaikból pedig mindenféle szúró, vágó és kaparó szerszámokat készített. Az élet-halálharc arra kényszerítette az ősvadászokat, hogy furfanggal, csapdákkal, meg találékonyan kieszelt fegyverekkel segítsenek magukon. Eleinte nagy darab kövekkel, hosszú dorongokkal igyekeztek leteríteni a vadat. Idővel aztán a tapasztalat rávezette őket arra, hogy a hosszú bot sokkal hatásosabb fegyver, ha a végére alkalmatos formájú, hegyes kőszilánkot erősítenek, s a kődarab ütése is eredményesebb, ha nyélre erősítik. 7