Papírszínház [antikvár]

Nyomtatott könyvlapokon tengődő, bemutatatlan drámáit nevezte egykor papírszínháznak Németh László. Van másfajta papírszínház is. A kritikusé. Szintúgy betűkbe kényszerített teátrum: művelője lapok, folyóiratok hasábjain szavakból igyekszik színházat teremteni napról napra, hétről hétre. Nem saját színházat persze, csak tükörképet, hiteles másolatot az eredetiről. Deszkák, szuffiták és reflektorok helyett mondatokból épít rivaldát; az előadás nehezen megfogható, érzéki élményét váltja fogalmi nyelvre.. Próbálkozása hasonlatos ahhoz a groteszk Aladdinhoz, aki visszazárja a szellemet a palackba. Ebbe a kockázatos műveletbe óhatatlanul belekerül a kritikus személyisége. Miközben igyekszik megragadni a színház szellemét, az esténként elillanó előadás a sajátjává válik. Ügy rögződik a papíron, ahogy ő látta. Egy produkció élete végtelenül gazdag: minden szempárban másképp tükröződhet. Utóélete sokkal kiszolgáltatottabb: emlékek és kritikák összevetésére korlátozódik. Azok az írások, amelyek helyet kaptak ebben a kötetben, remélhetőleg még nem kerültek túlságosan távol az olvasók emlékeitől. Nagy többségük 1984-ben és 1985-ben született; viszonylag rövid időszakot fognak át. Ebből a tényből következik a könyv szerkesztői elve. Megpróbáltam egy adott „pillanat" keresztmetszetében képet formálni a színházról - törekvésekről, irányokról, szemléletekről.