A magyar zene fejlődése I. [antikvár]

9 ELŐSZÓ A magyar zene története szerves része a magyar nép történetének. A muzsika végig kísérte népünket szabadságáért, függetlenségéért, sőt néha puszta létéért' folytatott küzdelmében; de nemcsak tükrözte ezt a harcot, kifejezte a magyarság érzés- és gondolatvilágát, buzdított, lelkesített, hanem a maga sajátos eszközeivel segítette is évszázadok sokrétű és sok irányú harcait. A-magyar zenetörténet legnagyobb problémája az írott emlékek hiánya, illetve hézagossága. Nemcsak népzenénk terjedt szájhagyomány útján, de évszázadokon keresztül a müzenét sem foglalták írásba. Ha itt-ott maradtak is írásos emlékek egy-egy kódexben vagy nyomtatott kiadványban, ez nem azt jelentette, hogy a hagyományőrzés megszokott módja az írásbeliség lett volna. Még vallásos szövegű kiadványainkról is megállapították zenetörténészeink, hogy a nép nem azokból ismerte és tanulta meg a dallamot, hanem a kiadványok csak akkor váltak népszerűvé, amikor tartalmuk szájhagyomány útján már elterjedt. A kevés számú feljegyzés is megsemmisült, elveszett a háborús pusztítások során. A sok és sokféle idegen megszállás nem kímélt sem emberéletet, sem kulturális értéket. Ilyen körülmények között hogyan tudunk mégis képet alkotni arról, hogy milyen volt a művészi muzsikálás az elmúlt századokban? A miagyar zenetörténet kutatói megállapították, hogy zenei múltunkról a zenetörténete emlékek mellett a népzene tájékoztathat. Népzenei hagyományainkban az elmúlt ,zer év alatt kettős folyamat játszódott le. Egyrészt maga a hagyomány is alakult másrészt a honfoglalás után itt talált népek és a környező szomszédok muzsikája is hatott rá. Ennek a népzenének már ki kellett fejeznie a letelepedés új életkörülményeit, az új érzelmeket, sőt később az új életformát is. A századok folyamán adott „felfelé" a felsőbb osztályoknak, és kapott felülről idegen, illetve idegen hatás alatt kezdeményezett hazai zenei vagy irodalmi impulzust. Ezt a maga igénye, ízlése, hagyománya szerint átalakítva tette magáévá. így gazdagodva folytatja útját a zeneélet egészének vérkeringésében. Ezért mondta Szabolcsi Bence, hogy a népdal nemcsak a parasztság alkotása, benne van egész műzenei múltunk, hitelesebben mintha kódexekben maradt volna fenn. A magyar zenetörténeti kutatás az említett nehézségek ellenére is gazdag és változatos eredményeket mutat. Zenetörténészeink munkája nyomán nemcsak részletesen, de sokszor — különösen' az utóbbi években — újszerű értékelésben is feltárult előttünk zenei hagyományunk. E tudományos kiadványok azonban már jellegüknél fogva sem lehettek a magyar zene népszerűsítői. Szükségszerűen nem voltak „olvasmányosak", „közérthetőek", nehezen lehetett hozzájuk férni, hiszen kis példányszámban jelentek meg, áruk gyakran magas volt, szakkönyvtárak pedig nem mindenütt álltak rendelkezésre. Viszont nem volt olyan össze- 3