A belgyógyászat alapvonalai I-II. [antikvár]

ELŐSZÓ Könyvünk egy évtized alatt ötödik kiadásához érkezett el. A tíz év fejlődését kitűnően tükrözi a könyv kiállításának és tartalmának változása. A bélorvostan fejlődése rendkívül nagymértékű és ezzel lépést kell tartani. A régebben gyakori betegségek közül sok kipusztulóban van. A fertőző betegségek kezdenek háttérbe szorulni. A halálozási statisztika első helyét az érrendszeri betegségek (arteriosklerosis-hypertonia), második helyét a rosszindulatú daganatok foglalják el. új betegségek jelentkeztek, kerültek élőtérbe, nőttek meg jelentőségben. A korai hatásos terápia is megváltoztatta a kórképeket. A régi betegségek is változóban vannak. Sok régen ismert „betegség" a gyógyítás szempontjából különböző aetiopathogenesisű betegségeket felölelő és finomabb differenciáldiagnosztikát követelő „tünetcsoport", „syndroma" lett. Az új megismerések már belekerülnek a könyvbe, a régiéket viszont még nagyrészt nem lehet mellőzni, így könyvünk terjedelme kénytelen-kelletlen nő. Ez csak akkor volna baj, ha munkánkat olyan tankönyvnek szánnák, mélyből az orvostanhallgató a bélorvostani szigorlatra készül el. Könyvünk azonban már első kiadásában is több volt ennél. A gyakorló orvost kívánta segíteni napi munkájában és a szakorvosképzéshez is segítséget igyekezett nyújtani. Olyan anyagot kívánt összefoglalni, mely alkalmas arra, hogy mind a hallgató, mind a gyakorló orvos, mind a szakorvos felüthesse és utánanézhessen egy-egy adatnak, fogálomnak. A hallgatók munkáját úgy igyekeztünk megkönnyíteni, hogy kis betűtípussál szedtük azokat a tudnivalókat, amelyek a szigorlati követelményeket meghaladják. Ezt természetesen abban a reményben tettük, hogy a hallgató tanulás közben azért átolvassa a kisbetűs részeket és valamit azok anyagából is megtart. Amivel azonban könyvünk egyéb belgyógyászati tankönyvektől eltér, az — mint címéből is kiderül — a kórélettani alapok részletesebb tárgyalása. Meggyőződésünk, hogy az élettan és kórtan alapos ismerete nélkül sem a belgyógyászati diagnosztikái, sem a terápiát nem lehet megérteni, még kevésbé elsajátítani és helyesen alkalmazni. A hallgató ugyan — ideális esetben — élettani és kórtani alapismeretekkel fog a bélgyógyászat tanulásához, az alapismeretek azonban tapasztalataink szerint egyrészt nem elég szilárdak, másrészt öncélúak és ezért főleg alkalmazásuk terén mutatkozik nehézség. Fejezeteink élettani és kórélettani bevezetései alkalmazott élettani és kórtani fejezetek. Éppen ezért, bármilyen kitűnő élettani és kórtani tankönyv áll rendelkezésünkre, e kiadásban sem gondoltunk arra, hogy a pathophysiologia részletes tárgyalását mellőzzük. Az élettan és kórtan tanításának és tankönyveinek szempontjai az önálló élettani és kórtani tudományok szempontjai. Magunk azonban a bélgyógyászat érdekeit tekintettük elsőrendűeknek és megtartottuk a — gyakran a hallgatók által is túlzott terjedelműnek vélt — bevezető fejezeteket, mintegy „belgyógyászati élettant és kórtant". Különösen szükségesnek tartottuk e fejezetek megőrzését a továbbképzés szolgálatában. Az a tapasztalatunk, hogy minél jobban távolodik az orvos az elméleti tanulmányok idejétől, annál inkább halványodnak élettani és kórtani alapismeretei. Minthogy kevés