Rousseau-tól Neillig [antikvár]

Történelmi katasztrófák - háborúk - után mindig erősen a nevelésügyre terelődik a figyelem, az érdeklődés. Megindul a manipuláló gépezet: önvizsgálatra biztatják az embert, az emberiséget, nehogy történelmi-társadalmi kérdések vizsgálatába kezdjen, keresve a történelmi katasztrófák igazi, objektív okait... Így volt ez az első világháború után is. Egyfelől hatalmas lélektani rendszerek válnak népszerűvé, amelyek azt magyarázzák, hogy a történelmi katasztrófák oka az emberben van, ebben a "ragadozó bestiában", ebben a sohasem változó őskori lényben stb. Az efféle magyarázatok szilárdítják meg aztán az ilyen vulgáris - szájról szájra adható - frázisokat: "Háború mindig volt és mindig lesz!", mert az embert az "agresszív ösztönök" irányítják, a "halálvágy" stb. Másfelől - mintegy a lélektani pesszimizmus emberképét tagadva, de az objektív okokat ugyancsak eltakarva - a nevelés emberformáló erejét hangsúlyozva, arra ösztönzik az embert, az emberiséget, hogy "szálljon magába", "tartson önvizsgálatot", "formálja újra önmagát" stb. Így hát nem véletlen, hogy éppen a háborúban vesztes Németországban éli első virágkorát az "új nevelés" mozgalma, és keletkeznek egyre-másra a "szabad nevelés" intézményei (Odenwaldschula, Freie Schulgemende, Landeserziehungsheim stb.), miközben pacifista jelszavaktól hangos az ország, melyek áthatják a modern nevelés intézményeit is. Néhány év után azonban erősen megcsappan az érdeklődés a vonzó pedagógiai törekvés iránt, "unalmassá válnak" a pacifista jelszavak, s már folyik is a második világháború hangulati előkészítése. "1935-ben már - ahogy A. S Neill (olv.: Nil), a szabad nevelési irányzat leghatásosabb elméletírója és gyakorlati megvalósítója írja - 100 000 engedelmes, csúszó-mászó kutya csóválja a farkát a tréner, Hitler füttyére, parancsára a tempelhofi síkságon." Csakhogy a történelemnek ez a szégyenletes és tragikus pillanata akkor is elkövetkezett volna, ha mégannyi Odenwaldschule, Freie Schulgemeinde vagy éppen summerhilli intézetben mégannyi és mégannyi ifjút neveltek is volna...Illetve: mindaz, ami jót és kívánságosat, pedagógiai szempontból helyeset és megvalósítandót a gyermek felszabadítása érdekében a neveléstudomány és a gyakorlat hozott, azért nem terjedhetett el, nem hatolhatott mélyre - nem volt társadalmi érdek -, hogy a tempelhofi és hozzá hasonló mutatványok könnyebben előkészíthetők legyenek. Mert a nevelésnek valóban van emberformáló ereje. Ez az erő azonban mindig konkrét történelmi és társadalmi körülmények között érvényesül. A tempelhofi "farkcsóváló kutyákat" is nevelték: konkrét társadalmi igényeknek, körülményeknek megfelelően. Ezeket a körülményeket azonban az ember megváltoztathatja, s akkor - ha ti, az ember felszabadítása irányába történik a változás - érvényesülhet "a gyermek felszabadítását" szolgáló nevelés jellege, ereje. Vagyis ahogy Marx a mechanizmus materializmus bírálataként mondja: a körülményeknek és a nevelésnek megváltozásáról szóló materialista tanítás elfelejti, "hogy a körülményeket az embereknek kell megváltoztatniuk, és a nevelőnek magának is meg kell változnia".