A tantervelmélet forrásai 10. [antikvár]

Részlet: "Nem egy neveléstörténész ma is az eddigi legnagyobb pedagógiai kísérlet színhelyeként tartja számon a 20-as évek szovjet iskoláját.1 Napjainkban megélénkült az érdeklődés e korszak iránt. Érthető, hogy miért. A szovjet pedagógia kezdeti törekvéseinek két alapelve a szocializmus és a demokrácia volt. Az első elvből a képességek szerinti előmenetelt célzó "egységes" (azaz nem társadalmi rétegenként tagolt) iskola következett. A másodikból viszont az, hogy minden gyerek számára biztosítani kell az egyéni fejlődéséhez leginkább megfelelő feltételeket. A 20-as évek szovjet pedagógiai szakemberei arra keresték a feleletet, hogyan érvényesíthetőek a szocializmus és a demokratizmus elvei együttesen a tantervekben? Erre keressük napjainkban a választ mi is. Ez teszi aktuálissá számunkra a 20-as évek szovjet tantervi kísérleteit. Az Olvasót talán meg is lepi, hogy sok olyan fogalommal találkozik majd e kötetben, amelyeket eddig valószínűleg egészen újnak, mainak vélt. Mindjárt az első - 1918-ban kelt - dokumentumban feltűnik pl. a tantervi minimum, az egységes iskolarendszeren belüli differenciálás, a tehetséggondozás és a felzárkóztatás, a helyi körülményeknek megfelelő helyi tanterv, az általános és a szakképzés viszonya, a tantárgyi integráció lehetőségei stb. Látszik tehát, hogy ha a "kabátot újragomboljuk", ha a szocializmust demokratikus alapokra kívánjuk helyezni, a tantervelméletben is szükségszerűen újra felfedezzük, ami a 20-as évek szovjet valóságában egyszer már megjelent, s a sztálini korszakban elenyészett. Hazánkban a szovjet pedagógia egy egész nemzedékben- a valós élettől elvonatkoztatott absztrakt elveknek pontokba szedett és frázisokkal körített kézikönyvgyűjteményeként rögzült. Nem alaptalanul. A sztálinizmus részben megsemmisítette, részben illegalitásba kényszerítette a reális társadalmi szükségletekre válaszokat kereső - kutató, kísérletező, tudományos alapokon álló - szovjet pedagógiát. Kétségtelen, hogy Sztálin halála után - az 50-es évek végén, a 60-as évek elején - kezdett felpezsdülni a pedagógiai élet és a neveléstudomány. Búvópatakként törtek felszínre az addig föld alá szorított reformtörekvések, újra indultak a pedagógiai pszichológiai kutatások, orosz nyelven is megjelentek a legfontosabb nyugati szerzők pedagógiai munkái, jól használható művekkel gazdagodtak a tantárgymetodikák. A brezsnyevi "pangás" időszakában azonban az egészséges reformáramlatok - ha már nem is illegalitásba, de mindenesetre - ismét erősen háttérbe szorultak, újra előretört a "frázis-pedagógia". Ezért ma különösen érdekes és hasznos visszatekinteni az első évtizedek szovjet kezdeményezéseire. Itt kell megjegyezni, hogy a 20-as évek szovjet pedagógiáját sokan úgy fogják fel, mint a reformpedagógia (különösen az amerikai reformpedagógia) egyszerű alkalmazását, gyakorlati kipróbálását. Ez, ilyenformán túlzás, amely elfedi a szovjet tantervi kísérletek sajátos belső fejlődési folyamatát. Mégis van benne némi igazság. A reformpedagógia és a "nagy kísérlet" közös nevezője a demokratizmus volt. A születő szovjet neveléstudomány képviselői és a nyugati reformpedagógusok hasonló alapállásból (is) bírálták a hagyományos iskolát."