A Havas-csúcs [antikvár]

Részlet a könyvből: Az anya várta a fiát. A fiú két éve nem volt otthon - tanult a távoli városban. Megérkezése előtt az anya kisöpörte a sátort, tisztára súrolta a faedényeket, kiszárított és a szabad tűz fölött megfüstölt néhány tábla sajtot, tejfölt gyűjtött, tejből erős italt készített és két bőrtömlőbe töltötte. Mindezt a fia számára!... A közeli domb lejtőjén kilószámra szórta szét a sót, hogy a hegyi bakok éjszakánként odagyűljenek a földet nyalni. Csendes estén a házban hallani lehetett, amint a vadak haragosan bőgtek a sós földtől az itatóig tartó útjukon. A fa ropog, a tűz duruzsol majd. A fiú pedig meghallja a vadállatok hangját és úgy lehet, fellobog benne atyjának szenvedélyes vadászvére. Elfelejti a várost és újra megszereti otthonát... És íme, már meg is érkezett a teherautón, amely áru nélkül jött a szövetkezeti bolthoz. Idegen a fiú ruhája, szűk, mindenütt feszesen símul rá. Köztudomású, hogy a városban fukar mértékkel mérik a szövetet, a bőrt is nehéz szívvel szabják; a fiú - nevetséges kimondani, - szár nélküli csizmát hord, zsinórral összefűzve. Nadrágja szára szabadon lóg; nincs hova begyűrnie. Inge hófehér - a tűz mellett egy nap alatt bepiszkolódik. Egyáltalán hogyan lehet ilyen inget hordani? Miért fityeg a mellén selyem szalagocska, - ez a boldogság jele talán, vagy micsoda?