A román irodalom kis tükre II. [antikvár]

NICOLAE FILIMON (1819-1865) Koránál fogva a negyvennyolcas forradalmi nemzedékhez tartozott, bensőséges barátság fűzte Ion Ghicához és Vasile Alecsandri-hoz. E nemzedék alkotásainak szellemében, de kortársainál későbben írta romantikus novelláit, amelyeknek hősei forradalmárok, szabadságharcosok: Mateo Cipriani (1860), Frideric Staaps (1861). Irodalmi törekvéseit tekintve, mégis a negyvennyolcasok után következő írónemzedékhez: Odobescu, Ha$deu és mások oldalán a. román kritikai realizmus első írócsoportjához sorolható. Apja pap volt, ő maga Bukarestben született és ott is élt. Tizenegy éves korában árvaságra jutott, iskolai tanulmányait nem tudta befejezni; volt templomi énekes — akárcsak barátja, Anton Pann —, zenetanár, kardalos az operában, fuvolás egy zenekarban. Később levéltárosi tisztséget vállalt. Szenvedélye volt a zene, és önerejéből széleskörű zenei műveltséget sajátított el. Filimont az első román zenekritikusként tartják számon. Mint a negyvennyolcas hagyományok folytatója, zenei bírálataiban a folklór, a sajátos nemzeti jelleg értékesítését szorgalmazta. Színibírálatait is konstruktív eszmék jellemezték. „Szenvedély nélkül, elfogulatlanul bírált hogy tanítson és bátorítson" — írta róla Ion Ghica. 1858-ban bebarangolta Németország déli vidékeit és Olaszországot. Útja során alkalma nyílt, hogy megismerje különösen a német és olasz zenét, operát, színházat s a két nép forradalmi hagyományait. Hazatérve, a művészetről szerzett élményeit cikksorozatban közölte (Három hónap külföldön. Úti élmények és jegyzetek — Trei luni in sträinätate. Impresiuni ?i memorii de cálátorie), míg társadalmi-politikai benyomásait a már említett romantikus elbeszélésekben dolgozta fel. Magyarországot is útba ejtette, cikksorozatában meleg hangon emlékezik meg a magyar zenéről és operáról, s a román-magyar közeledés mellett foglal állást. 1861-ben jelent meg Egy hivatalnok balsorsa vagy kültelki uraságok (Nenorocirile unui slujnicar sau Gentilo-mii de mahala) című elbeszélése, két évvel később pedig Régi és új urak (Ciocoii vechi $i noi sau Ce na$te din pisicá §oareci má-nincá) című regénye. E két műve, valamint útijegyzeteinek számos részlete méltán helyezi Filimont a román irodalom első kritikai realistáinak sorába. A nép oldaláról ítélve leplezte le a polgárság demagóg liberalizmusát, társadalombírálatát kiterjesztette a feudális osztályra is, annak felbomlását kíméletlenül ábrázolta a XIX. század második évtizedében játszódó regényében. Korképe ez a halódó hűbériségnek, amelyre 1821-ben döntő csapást mért a Tudor Vladimirescu