A Szegedi Hiradó Karácsonyi Könyve 1900. [antikvár]

Részlet: Parasztbáró Írta: Cserzy Mihály. Alkonyat felé csöndes szellő kerekedett s ez szétverte a szürke borulatot. A felhők foszlányokra szakadoztak, a nap kisütött, a levegő tele volt a záportól felfrissült erdő puha illatával. A lombok között vidám madárdal hangzott, a tölgyek levelein csillogó gyöngyszemek gyanánt ragyogtak a kövér esőcseppek. Fenségesen szép volt az erdő... Valami elragadó hűvösség terjengett benne. Illat, szín, káprázat és varázs... A félhomályt bent az összeboruló lombok alatt, a levelek közt beszűrődő esti pír iparkodott megtörni ez az erőtlen, bíborszerű fény arany zománczot vont a tölgyfák erős, hatalmas törzseire. A gyalogúton, mely mint egy keskeny, fehér szalag kígyózott az avar között, lassú léptekkel jött egy leány. Fiatal parasztleány, alig tizenhat esztendős. A kezében piros pipacsvirágot tartott a azt olykor felemelte az ajkához. Szagolgatta semmittevésből. Messziről, az ösvény széléről lehetett már látni, hogy formás, fejlett. A szépsége, az üdesége azonban csak a közelben mutatkozott be. Olyan volt, mint a hajnalhasadás: rózsaszínű, a szemei pedig feketék, tűzben égők. Mellette, alig egy-két lépésnyire, az esőverte gyöpön, fiatal, erőteljes legény lépkedett. Szótlan volt, mélázva birizgálta a nedves füvet egy frissen szakasztott vesszővel.