Magyar Radír - 2016 [antikvár]

ÁYNÉ HARTL EDIT KATALIN A FATENGELYES EMBER Zoli bácsi már hosszú ideje ül díszesen faragott hintaszékében. Tágra nyílt szemeivel a falu határát bámulja. A helyet, melynek lejtőin egykor oly finom szőlő termett. Mostanra azonban már benőtte a gaz. Az idős lír elfáradt. Pedig ha valaki, hát ő aztán bírta a munkát. Melankolikus tekintetéből tisztán látszik, nem így képzelte el a jövőt. Gyermekkorában még minden tele volt élettel. Azon kevesek közé tartozik, akik még a saját településükön járhattak iskolába. Fiatal évei gyönyörűen teltek. Festői környezet, szerető család, megannyi jóbarát. Valami azonban megváltozott. Már maga sem tudná megmondani, mikor is egészen pontosan. Nem egyik napról a másikra történt. Olyannyira lassan, hogy mire rájött, hogy baj van, már eljárt felette az idő. Az iskola bezárt, mondván, tiil kevesen vannak, nincs pénz a fenntartásához. Egyre több barátja tűnt el, amikor tanulmányaik miatt vagy munkalehetőség reményében elhagyták a falut. Hiába kereste őket, lassan már nem volt kivel játszania. Néhai szerelme, Erzsike is eltűnt. Az a hír járta, hogy pincérnőnek állt egy angliai étteremben. A lányka soha többé nem jött haza. Nagy bánat volt ez a bácsi életében. Nem is maradt más lány, akinek udvarolhatott volna. Pedig már a nagyapja is ugyanabból az utcából házasodott. Ő viszont csak magányra lelt. A testvérei is mind külföldre költöztek. Neki azonban hiába mondták, hogy tanuljon idegen nyelvet. Édes anyanyelvén kívül, nem volt hajlandó mást a szájára venni. Sohasem tudta megérteni azokat, akik elhagyták a falut. Hiszen mindig volt mit enniük, a porhanyós, éjfekete földben és a napsütötte domboldalon minden megtermett. Az ottaniaknak sohasem voltak autóik, de gombázni vagy kaszálni fölösleges is lett volna azzal járni. A falu határa egyébként is minden háztól csupán néhány perc gyalog. A meredek völgyekkel tarkított dombok között pedig egyszerűen lehetetlen vállalkozás lett volna kocsikázni. Örök talány maradt neki, miért lett egyszer csak mindenkinek annyira fontos a pénz. A pénz, ami arrafelé amúgy sem igazán volt soha senkinek. Egyre inkább úgy érezte, az a kevéske ember is megőrült, aki még egy ideig nem költözött el. Már nem a kertjeik gondozásával voltak elfoglalva, helyette mindig az aktuális divat kötötte le őket. Mindennap más és más cipő volt rajtuk, érdekes szabású ruhákat kezdtek el bor-