A Szalánczy-lányok szerencséje [antikvár]

Részlet a könyvből: Nagy esemény a családban. A ház olyan volt, mint az elvarázsolt kastély. Legalább is Kari, a legkisebbik Szalánczy-gyermek, ilyennek látta. Amikor ma délelőtt, az első gyönyörű tavaszi napon, pokrócba csavarva kihozták a bontakozó kertbe, rögtön a régi mese jutott eszébe a nyolc testvérről,, akik közül hetet hollóvá változtatott a gonosz varázsló, de a nyolcadik alázatos, szenvedő életével megváltotta őket. Náluk is éppen nyolcan vannak, igaz, hogy nem hét fiú, csak kettő; a legöregebb és a legfiatalabb. És köztük hat leány, ö, Kari, a nyolcadik; a mese igazsága szerint tehát neki kell szenvednie, hogy a többieket megváltsa. Kari csöpp gyerekszíve nem lázadozott ez ellen, inkább valami felemelő érzést érzett, hogy a többiekért szenvedhet. Mert az ő nővérei mind, mind elvarázsolt királykisasszonyok, akiknek tündéri szép ruhákban kellene járniok, nem pedig szegényes, agyonfoltozott, fakóra mosott ruhácskákban. De majd, ha meggyógyul, ha művész lesz, akkor senkinek sem lesz olyan jó dolga, mint az ő nővéreinek. Itt felsóhajtott és fejét egy szállongó szitakötő felé fordította. Már öt éve mult - szinte alig emlékszik arra az időre, amikor a mezőn futkosott, lepkét kergetett, - hogy gipszágyban fekszik. De azt a kegyetlen napot mégsem felejtette el...