A jegyesek I-II. [antikvár]

Manzoni élete és munkái A mult század legnagyobb olasz költője Milanóban született, 1785. márczius 7-ikén, Manzoni Pietro gróf és Giulia Beccaria házasságából. apja egyszerű falusi gazda volt, anyja pedig a világhírű jogtudós, Beccaria Marchese nagyműveltségű leánya. A szülők nem nagyon tudtak megférni egymással és keveset voltak együtt, fiuk születése után tiz évvel pedig nyiltan is szakitottak; az apa Caleottóban maradt, hol birtokán gazdálkodott, az anya meg Carlo Imbonati nevű barátjával Párisba költözködött s 1805-ig ott is lakott. Alessandro ez alatt végigjárta iskoláit Meratéban és Luganóban, a honnan később Milanóba került, a barnabita-atyák kollégiumába. Ott tanult egész tizenhatodik évéig s miután tanulmányait befejezte, pár esztendőt a lombárd fővárosban töltött. Ebbe a korba esik első irodalmi munkássága; mint tizennégy éves gyermek már Pariniért és Montiért rajongott. Az elsőt elnevezte "isteninek", az utóbbi halálára pedig föllengős verset írt. Ez időtájt irodalmi izlése Monti mintájára "klasszikus" volt s "A szabadság diadalá"-ban, mely legelső fönmaradt költeménye (1801-ből), megszemélyesitett eszmék és szellemek szerepelnek. Monti után Alfierit, a legnagyobb olasz tragikus költőt utánozta, a saját maga arczképét irván le egy gyönge szonettben; majd Foscolo modorában irt költeményt Dantéről s végre Parini babérjaira vágyott abban a három szatirájában, a mely ifjukori kisérletei közt legjobban sikerült...