A remény győzelme [antikvár]

Átszövik képzeletemet, álmaimat, keverednek a valósággal. Amit születésemről, gyermekkoromról addig hallottam, amíg nem emlékszem, leülepedtek bennem. Berzenkedek ellene, hogy felkavarjam, mert ugyan hogyan férne el egyetlen könyvben mindaz, amit átéltem. Hogy mégis miért és hogyan emlékezem, amelyek leülepedtek, és keverednek bennem? Az idő múltja vagy jelene írás közben számomra már nem fontos. Gondolkodtam a nevek megváltoztatásán, mégsem tettem. Enyémekké váltak, megszoktam, megszerettem őket. A sorsunk elől nem térhetünk ki, nem mellőzhetjük el. Ez még Jézusnak sem sikerült! Ezekkel a gondolatokkal szálljunk fel az élet hajójára, evezzünk a valóság és képzelet habjain egészen a part túlsó oldaláig. Életünk kormánykerekét Isten kezünkbe adta, miközben perzselhet a nap, fújhat a szél, jöhet a vihar. A megtett út bizonyossága a múlt, a partig lévő út bizonytalansága a jövő. Mi várhat ott ránk, rajtunk múlik, azon, hogyan, milyen bátran és erősen kormányoztuk életünk csónakját. Verseim, a haikuk lélektani mondanivalóim, idézeteim, vagy a kölcsön kért gondolatok, amelyek megszakítják a családregény történéseit, odaillően, képszerűen próbálják megláttatni a bennem dúló érzéseket, betűt és költészetet kedvelő mivoltomat.