Az Arkturusz szanatórium [antikvár]

Részlet: Dr. Kleebe a tönk szélén állt. Hitelezői csődtömeggondnokságot neveztek ki és könyvelőjük minden héten megjelent a szanatóriumban, hogy ellenőrizze a betegektől befolyt összeget és átutaljon, amennyit lehet, Kleebe adósságainak fedezésére. Még nem is olyan rég egyetlen szabad hely sem volt az Arkturusz-ban és egész természetesnek látszott, hogy nagyon megválogatják az új pácienseket. De már a múlt évben apadóban volt a betegek özönlése Davosba, és Kleebe szerint az emberek soha azelőtt nem voltak olyan fukarok, mint az utóbbi időben: még az orvosságon is takarékoskodnak, nem szólva arról, hogy álszent módon megvonnak maguktól mindennemű különleges kedvtelést, mint mondjuk: egy pohárka olasz vermuth vagy olykor sétakocsikázás libasorban vonuló, csengő szánokon. Kleebe kalap nélkül, orvosi köpenyben állt a nyitott balkonon, szokása szerint ráhunyorgott a Tienzen-csúcs káprázatos piramisára, amely merészen magaslik a hegylánc távoli pereme fölé. Mindent vastagon belepett a hó, a bérceket halványkéken, a völgyet még a tiszta hajnalpírtói rózsállón. A tél megvetette lábát, itt lett volna a főszezon - de mégis csend ült a tájon, túlságos nagy volt a csend.