Az élő Buddha [antikvár]

Részlet a könyvből: Az autó nekivágott a rizsföldekből kiemelkedő országútnak, amelynek mentén végesvégig lármásan brekegtek a békák. A kocsi magas, nehéz, divatjátmult alkotmány volt, aminőt manapság már csak királyok használnak. Elől a vezető egyedül ült, mögötte a trónörökös és szárnysegédje. Az autó kerekei úgy morzsolták a kavicsot, mint gabonát a malomkövek és szétfröccsentették a mindennapos zivatar pocsolyákba gyűlt vízét, amelyet az éjszakában elnyugodott föld még nem ivott be. A félig nyitott ablakon át nyirkos levegő jelezte, hogy erdő közeledik; csakugyan pár pillanat múlva eleven fák alagútjában rohantak. A vezető most jobbkézzel fogta a kormányt, balkézzel pedig a fényszóró csóváját táncoltatta, amelyben denevérek cikáztak és riadt, fényesszemű, borzasszőrű vadkutyák rohantak. Így tartott ez tíz percig. Aztán a kocsi lassított, megállt. A fényszóró csóvája lecsapódott. Akkor lehetett csak látni, hogy az út megszakadt és agy folyó partjához értek, amelyben a csillagok tükröződtek. Az erdőt is hirtelen elvágta a rohanó folyó, amelynek csillogó tükre beleveszett a látóhatárba. A holdat nem lehetett látni, de fénye ott volt mindenütt.